Részlet Raymond Leo Burke bíboros
Advent és Apokalipszis (
Advent and Apocalypse
) című 2021. december 1-i leveléből.
Advent ugyanakkor különösen felkészít bennünket az utolsó napra, arra a napra, amikor Krisztus, aki az Egyházban él értünk, dicsőségben visszatér, hogy beteljesítse megváltó művét, hogy „új eget és új földet” teremtsen, „az igazságosság hazáját” (2Pét 3,13). Más szóval, az Úr születése előkészíti az utat a „Bárány menyegzői lakomájára” (Jel 19,9), amelyre keresztségünk pillanatától fogva meghívást kaptunk. Amikor az Úr angyala megjelent a betlehemi mezőkön, és ezt hirdette a pásztoroknak: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában.” (Lk 2, 10-11), az emberi szívet készítette fel arra, hogy befogadja a király meghívását, „aki menyegzőt rendezett a fiának”, és utasította szolgáit, hogy „kit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre” (Mt 22, 2.9). Urunk példázata a menyegzői lakomáról az Utolsó Napon találja meg végső beteljesedését.
Bár úgy tűnhet, hogy az adventi időszak összekapcsolása a végső eljövetellel vagy az apokalipszissel tompítja Urunk születése ünnepére való felkészülésünk ünnepi jellegét, számunkra létfontosságú, hogy a Megváltó első eljövetele alapvetően kapcsolódik az Ő második eljöveteléhez. Ez a bensőséges kapcsolat nem a félelem vagy a szomorúság forrása számunkra, hanem inkább a bizalomé és az örömé. Az „apokalipszis” szó nemcsak a Jelenések könyve (korábbi nevén Apokalipszis könyve) nyitószavaként szerepel, hanem röviddel a Születés után, az Úr bemutatásáról szóló beszámolóban is. Amikor a Szűz Istenanya és Szent József, a Megváltó nevelőapja és Mária igaz hitvese, röviddel születése után bemutatták Urunkat a templomban, Simeon próféta karjaiba vette a kisded Megváltót, és kijelentette Róla, hogy „világosságul a pogányok megvilágosítására [kinyilatkoztatására, apokalipszis], és dicsőségül népednek, Izraelnek.” (Lk 2, 32).
Az apokalipszis szó az akkoriban általánosan beszélt görög nyelven (koiné görög) „leleplezést” vagy „feltárást” jelent, például egy királyi pár leleplezi újszülött gyermekének arcát a nyilvánosság előtt, vagy egy vőlegény leleplezi menyasszonyának arcát az esküvői szertartáson. Hasonló módon, az isteni szeretet mélységes misztériumát kinyilvánítva, Megváltónk a csillag fénye alatt kezdte meg kinyilatkoztatását, apokalipszisét, amely meghívta és vezette a három bölcset „napkeletről” (Mt 2,1; vö. Ézs 49,12). Amikor a bölcsek meglátták a csillag fényét, „míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt... nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki” (Mt 2, 9-11). Világos és csodálatos módon a csillag csodálatos fénye felfedte, leleplezte, leleplezte Isten jelenlétét - a megtestesült Fiú Istenét - az ember igazi örömére és Isten helyes imádatára. Jézus Krisztus az „az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít” (Jn 1, 9), ahogyan Simeon megjövendölte, és ahogyan Urunk az Apokalipszis könyvében még teljesebben kinyilatkoztatta: „Én vagyok Dávid gyökere és sarja, a fényes hajnalcsillag” (Jel 22,16).
