A Szent Szűz fatimai jelenései 1917-ben

A három kis pásztorgyermek: Lúcia, Ferenc és Jácinta

1917 október 13-i jelenés végén a napcsodát néző emberek

1917-ben a portugáliai Fatima közelében ​a tízéves Lúciának és unokatestvéreinek, a kilencéves Ferencnek és a hétéves Jácintának megjelent hatszor a Szent Szűz, hat egymás követő hónapban. A jelenések május 13-án kezdődtek és október 13-án értek véget; a napcsodával és a Szent Család megjelenésével zárultak. Júniusban, júliusban és szeptemberben szintén 13-án jelent meg a Szűzanya, augusztusban viszont 19-én, mert 13-án a gyermekeket kihallgatás miatt fogva tartották.

A Szűzanya megjelenéséről ezt olvassuk: „A »Nőalak​« csodálatosan szép. Alig 18 évesnek látszik. Köntöse hófehér, nyakán aranyzsinór tartja össze és leomlik egészen a lábfejéig, amely könnyedén érinti a zöld tölgy lombját. Arannyal hímzett fehér fátyol fedi a fejét, vállait s köntösként hull le egészen a lábfejéig. Keze mellmagasságban imára kulcsoltan van összetéve. Ragyogószemű, ezüstkeresztes rózsafüzér csüng le jobbkezén. Leírhatatlan szépségű arca a nap dicsfényében tündököl, de mintha mégis halovány szomorúság fátyolozná.” (J. Castelbranco: Fatima nagy csodája)

Mindhárom pásztorgyermek látta Szűz Máriát, de Ferenc nem hallotta, amit mondott, csak társaitól tudta meg az üzeneteket. Jácínta mindent hallott, de nem beszélt. Egyedül Lúcia beszélt a Szűzanyával.

Szűz Mária jelenéseinek hatásai részben különböztek az angyal 1915-ös és 1916-os jelenéseinek hatásaitól: „A benső öröm, a béke és a boldogság érzése ugyanaz volt, de a testi gyengeség helyett bizonyos mozgékonyságot idézett elő, az isten jelenlétében való elmúlás helyett ujjongó örömet, a beszéd nehézsége helyett pedig közlékeny lelkesedést.” (Fatimáról beszél Lúcia nővér)

A gyermekek viselkedése és bátorsága, a szülők és rokonok hozzáállása, az elszenvedett támadások, a hatósági megfélemlítés, a jelenések helyszínére sereglő emberek egyre nagyobb száma, a napcsoda, mindez érdekfeszítő, és több könyvet is írtak róla. Szűz Mária és a gyermekek közötti beszélgetés ezekben kissé elvegyül a többi eseményben. Hasznos lehet a jelenések során elhangzott beszélgetések szövegét a többi eseménytől különvéve, kevés magyarázó információval együtt elolvasni. Ehhez álljon itt az alábbi szöveg; az idézetek a  Fatimáról beszél Lúcia nővér című könyvből származnak.

A Szűzanya első jelenése, 1917. május 13.

A három gyermek ​szülei juhait őrizte a Cova da Iria nevű helyen, amely Lúcia szüleinek birtoka volt. Hirtelen mintha villámlást láttak volna. Zivatartól tartva, hazafelé indultak a juhokkal. Ismét villámlást láttak, majd néhány lépés után egy tölgy fölött megpillantottak egy „Hölgyet”. Lúcia leírása szerint „Egészen fehér ruhába volt öltözve, ragyogóbb volt, mint a nap. Világosabb fényt bocsátott ki, mint a legragyogóbb napsugarak, amikor egy vízzel telt kristálypoháron keresztülvilágítanak.”

Ekkor így szólt hozzánk a Szűzanya: 
– Ne féljetek! Nem bántlak titeket.
– Honnan jön? – kérdeztem.
– Az égből.
– És mit kíván?
– Azért jöttem, hogy kérjelek benneteket, hogy a következő hat hónapban [vagy „egymás után hat hónapig”, a szerk.], mindig 13-án, ugyanebben az órában jöjjetek ide. Akkor majd megmondom, ki vagyok és mit akarok. Azután még egy hetedik alkalommal is visszatér​ek (12). 
– Én is az égbe jutok?
– Igen.
– És Jácinta?
– Ő is.
– És Ferenc?
– Ő is, de neki még sok rózsafüzért kell elimádkoznia.
Akkor eszembe jutott, hogy két lány után érdeklődjem, akik nemrég haltak meg. Barátnőim voltak, de idősebb nővéremnél tanultak szőni.
– Maria das Neves az égben van már?
– Igen. (Azt hiszem, 16 éves volt).
– És Amélia?
– Ő a világ végéig a tisztitótűzben marad. (Azt hiszem, 18-20 éves volt).
– Föl akarjátok magatokat ajánlani a jó Istennek? El akartok viselni minden szenvedést, amit majd küld, engesztelésül azokért a bűnökért, amelyekkel megbántják és a bűnösök megtéréséért?
– Igen, akarjuk.
– Sokat kell tehát szenvednetek, de Isten kegyelme megerősít benneteket. Amikor az utolsó szavakat mondta (Isten kegyelme, stb.), első alkalommal tárta ki kezeit, és olyan erős fénnyel árasztott el bennünket, mintha visszfénye lett volna annak a fénynek, amely kezeiből áradt. Mindez szívünkbe és lelkünk mélyére hatolt, és magában a jó Istenben láttuk magunkat, aki maga volt ez a fény, sokkal világosabban, mint amikor tükörbe tekintünk. Belső indításra térdre estünk, és bensőségesen ismételtük: Ó legszentebb Szentháromság, imádlak. Istenem, Istenem, szeretlek a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Néhány pillanat múlva a Szűzanya hozzáfűzte:
– Imádkozzátok minden nap a rózsafüzért, hogy a világ békéjét és a háború befejezését kieszközöljétek!

Ezután lassan fölemelkedett keleti irányban, és a végtelen messzeségben eltűnt. A fény, amely körülvette, mintegy utat nyitott számára az égboltozaton. Ezért mondtuk néha, hogy láttuk az eget megnyílni.

(12) Ez a hetedik alkalom már 1921. június 16-án megtörtént, Vilar-Oportoba való utazásának előestéjén. Olyan jelenésről van szó, amely személyes üzenet Lúcia számára. Ezért ezt csak naplójából ismerjük.

A Szűzanya második jelenése, 1917. június 13.

Június 13-án volt a fatimai plébánia védőszentjének, Szent Antalnak az ünnepe. A három gyermeken kívül mások is jelen voltak a jelenésnél, a fatimai kegyhely weblapja szerint 50-60 ember. Miután együtt elimádkozták a rózsafüzért, megjelent a Szűzanya a tölgy fölött, éppen úgy, mint májusban. Csak a három kis látnok látta őt. A többiek viszont azt vették észre, hogy a jelenés ideje alatt a nap fénye elhomályosult, a fa ágai napenyőszerűen meghajoltak, mintha láthatatlan súly nehezedett volna rájuk, majd egy szép fehér felhő emelkedett fel a fáról, és eltűnt kelet felé.

– Mit kíván? – kérdeztem.
– Jöjjetek ide a következő hónap 13-án, imádkozzátok minden nap a rózsafüzért, és tanuljatok meg olvasni! Később majd megmondom, mit akarok.
Kértem, hogy gyógyítson meg egy beteget. 
–  Ha megtér, akkor még ebben az évben egészséges lesz. 
– Szeretném kérni, hogy vigyen bennünket magával az égbe.
–  Igen! Jácintáért és Ferencért hamarosan jövök. Te azonban egy ideig még itt maradsz. Jézus téged akar felhasználni, hogy az emberek megismerjenek és szeressenek engem. Meg akarja alapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét (14).
– Egyedül maradok itt? – kérdeztem szomorúan.
– N em, gyermekem! Nagyon szenvedsz emiatt? Ne csüggedj el! Soha nem hagylak el, Szeplőtelen Szívem lesz menedéked és Istenhez vezető utad.

Abban a pillanatban, amikor ezeket a szavakat mondta, kitárta kezeit, és másodszor árasztott el bennünket ennek a mérhetetlen fénynek visszfényével. Ebben a fényben Istenbe merülve láttuk magunkat. Jácinta és Ferenc a fénynek azon a részén állt, amely az ég felé emelkedett, én pedig azon a részén, amely a földre áradt. A Szűzanya jobb tenyere előtt egy tövisekkel körülvett szív volt, úgy látszott, mintha ezek a tövisek átszúrnák. Megértettük, hogy ez Mária Szeplőtelen Szíve, amelyet az emberek bűnei sebeztek meg, és amely engesztelést kíván.

(14) Lúcia sietség miatt elhagyja itt a bekezdés végét, amely a többi írásban így hangzik: Aki elfogadja ezt, annak megígérem az üdvösséget, és ezeket a lelkeket Isten úgy szereti, mint a virágokat, amelyeket én állítok oda, hogy trónját díszítsék.

A Szűzanya harmadik jelenése, 1917. július 13.

„Megérkeztünk a Cova da Iriába a tölgybokorhoz, és a nagy néptömeggel együtt a rózsafüzért imádkoztuk. Megláttuk a szokásos fénycsóvát, és hamarosan a Szűzanyát is a tölgybokor fölött.” Ekkor már több ezer ember volt jelen, akik azt látták, hogy a nap elveszti fényét és a láthatár különös sárga színt ölt, a zöld tölgy körül pedig szép fehér felhő képződik.

A lenti szövegben zárójelek között olvasható a titok harmadik része is, amely az emlékezésben még nem szerepelt, Lúcia később jegyezte le. Ez a rész minden bizonnyal az utolsó időkre vonatkozik. A titok szövege megtalálható a Fatimáról beszél Lúcia nővér című köny 3. függelékében.

– Mit kíván? ​– kérdeztem.
– A következő hónap 13-án jöjjetek ismét ide, továbbra is minden nap imádkozzátok a rózsafüzért a Rózsafüzér Királynőjének tiszteletére, hogy a világ számára a békét és a háború befejezését kieszközöljétek. Mert egyedül csak Ő tudja ezt elérni.
– Szeretném kérni, mondja meg nekünk, hogy kicsoda, és tessék egy csodát művelni, hogy mindenki elhiggye a jelenést.
– Jöjjetek ide továbbra is minden hónapban! Októberben meg fogom mondani, ki vagyok és mit óhajtok. Egy csodát is fogok művelni, hogy mindenki higgyen.
Itt néhány kérést terjesztettem elő, már nem tudom, miket. Csak arra emlékszem, hogy a Szűzanya azt mondta, imádkozzák a rózsafüzért, hogy ezeket a kegyelmeket az év folyamán elnyerjék.
Aztán így folytatta: 
– Hozzatok áldozatot a bűnösökért, és mondjátok gyakran, különösen akkor, ha áldozatot hoztok: Ó Jézusom, Irántad való szeretetből, a bűnösök megtéréséért és azoknak a bűnöknek engesztelésére, amelyeket Szűz Mária Szeplőtelen Szíve ellen elkövetnek.

Ezeknél az utolsó szavaknál ismét kitárta kezeit, mint a két előző hónapban.
Úgy látszott, hogy a fénysugár áthatol a földön. Egyszerre csak egy lángtengert láttunk, és a lángtengerbe merülve láttuk az ördögöket és a kárhozott lelkeket, mintha átlátszó, fekete vagy bronzszínű izzó emberi alakok lettek volna. Ide-oda kavarogtak a tűzben, kiemelkedtek a lángokból, amelyek bensejükből füstfelhővel együtt törtek elő. Mint nagy tűznél a sziporkák, súlytalanul estek minden irányba. Közben fájdalmukban és kétségbeesésükben ordítottak. Az ijedtségtől megdermedtünk (e pillanatban valószínűleg «jajt» kiáltottam, amint az emberek ezt hallották).
Az ördögöket ijesztő és utálatos külsejükről lehetett felismerni, mintha utálatos, ismeretlen állatok lettek volna. De átlátszók voltak, mint a fekete izzó szén.
Ijedten és segélykérően emeltük a Szűzanya felé tekintetünket. 
Ő jóságosan, de szomorúan így szólt hozzánk: 

– A poklot láttátok. Ide kerülnek a szegény bűnösök lelkei. Isten meg akarja alapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét, hogy megmentse őket. Ha teljesítik kérésemet, sokan megmenekülnek, és béke lesz. A háború is véget ér. Ha azonban nem hagyják abba Isten megbántását, XI. Piusz pápasága alatt egy másik, még szörnyűbb háború kezdődik. Amikor egyik éjjel ismeretlen fény tűnik fel (15), ismerjétek fel, hogy ez az a nagy jel, amelyet Isten ad nektek. Akkor a világot gonoszsága miatt háborúval, éhséggel, az egyház és a Szentatya üldözésével fogja büntetni.
Hogy ezt megakadályozzam, eljövök majd, hogy kérjem Oroszország felajánlását Szeplőtelen Szívemnek és az elsőszombati engesztelő szentáldozást (16). Ha kérésemet teljesítik, Oroszország megtér, és béke lesz (17), ha nem, akkor tévtanait az egész világon el fogja terjeszteni, háborúkat és egyházüldözést fog előidézni, a jó embereket kínozni fogják, a Szentatya sokat fog szenvedni, több nemzet megsemmisül, végül azonban Szeplőtelen Szívem diadalmaskodni fog. A Szentatya fölajánlja nekem Oroszországot, és az megtér. A világra pedig egy békés kor virrad. Portugáliában a hitigazság mindig megmarad.

[A két, már korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással. Az Angyal jobb kezével a Földre mutatva hangos szóval így szólt: «Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!» Egy igen nagy fényességben, ami Isten, láttunk «valami olyasmit, mintha tükör előtt vonultak volna emberek», láttunk egy fehérbe öltözött püspököt «akiről úgy éreztük, hogy ő a Szentatya». Sok más püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya, mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért; fölérve a hegy tetejére, térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte őt. Ugyanígy haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, különféle világi emberek, különböző társadalmi osztályokból és állásokból való férfiak és nők. A kereszt két szára alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő lelkeket.] 

Erről senkinek se szóljatok, Ferenccel közölhetitek. Amikor a rózsafüzért imádkozzátok, ezt mondjátok minden tized után: Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra.
Ezután egy pillanatnyi csend következett, és megkérdeztem: 
– Nem óhajt semmi mást? 
– Nem, ma nem akarok már semmit. 

A szokott módon fölemelkedett keleti irányban, majd eltűnt az égbolt végtelen távlatában.

(15) Az 1938. január 24-i északi fényről van szó, amely rendkívüli volt és amelyet Lúcia mindig az Égtől ígért jelnek tartott.
(16) Lásd az 1. függeléket!
(17) Lásd a 2. függeléket!

A Szűzanya negyedik jelenése, 1917. augusztus 19.

Augusztus 13-án a három gyermeket az ouremi közigazgatási hivatalba vitték, ahol szabályszerü vallatás következett. Azután börtönbe zárták őket; 15-én szabadultak. Szűz Mária 19-én jelent meg nekik egy tölgy fölött Valinhosban, ahol nyájaikat őrizték.

– Mit kíván?
– Azt, hogy 13-án gyertek a Cova da Iriába, és továbbra is imádkozzátok naponta a rózsafüzért. Az utolsó hónapban csodát művelek, hogy mindenki higgyen.
– Mit csináljunk a pénzzel, amit az emberek a Cova da Iriában hagynak?
– Csináltassanak két hordállványt! Egyiket te fogod vinni Jácintával és két fehérruhás lánnyal, a másikat pedig Ferenc három fiúval. Az állványokon hagyott pénz Rózsafüzér Királynőjének ünnepére legyen, a maradék a kápolnára, amelyet majd építenek.
– Kérem, gyógyítson meg néhány beteget.
– Igen, az év folyamán néhányat meg fogok gyógyítani.
És arca még szomorúbb lett.
– Imádkozzatok, sokat imádkozzatok, és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek kerül a pokolba. Nincs, aki áldozatot hozzon és imádkozzék értük.

És ismét fölemelkedett szokása szerint kelet felé.

A Szűzanya ötödik jelenése, 1917. szeptember 13.

Ezen a napon már 20-30 ezer ember gyűlt össze; az utak tele voltak emberekkel. Sokan kérték a gyermekeket, hogy különféle kéréseket közvetítsenek a Szűzanyának. Amikor a gyermekek megérkeztek Cova da Iriába a tölgyhöz, elkezdték imádkozni a néppel a rózsafüzért. Rövidesen látták a fénycsóvát és utána a Szűzanyát a tölgy fölött.

„Délben, jóllehet az égen egyetlen felhő sem volt, a verőfényes, ragyogó napsütés elhomályosult olyannyira, hogy az emberek látták a csillagokat az égen. A légkör aranyszinű palástot öltött. [...] 
»[...] Nagy meglepetésemre tisztán és határozottan látok egy fénygömböt, amely keletről nyugat felé halad. Lassan és fenségesen siklik a levegőben. [...] A gyermekek személyesen láthatták az Isten Anyját, nekünk pedig megadatott a kegyelem, hogy lássuk a fényt, melyben leszállt.« 
A következő pillanatban a jelenések fája körül könnyű fehér felhő alakult. Es - hallatlan
csoda! ​– a tiszta és felhőtlen égből a jelenlévőkre valami fehér virág féle esett, amely a talajhoz közel érve, eltűnt a nélkül, hogy a földre esett volna.” (J. Castelbranco: Fatima nagy csodája)

– Imádkozzátok továbbra is a rózsafüzért, hogy kieszközöljétek a háború végét! Októberben eljön az Úr Jézus is, a Fájdalmas Szűz és a Kármelhegyi Szűz, Szent József a gyermek Jézussal, hogy a világot megáldják. Isten meg van elégedve áldozataitokkal, de nem akarja, hogy a kötéllel aludjatok. Csak napközben viseljétek! 
– Többen kértek, hogy tolmácsoljam kérésüket: néhány beteg és egy süketnéma meggyógyítását.
– Igen, egyesek meg fognak gyógyulni, mások nem. Októberben fogom müvelni a csodát, hogy mindenki higgyen.

És szokás szerint fölemelkedett és eltűnt. 

A Szűzanya hatodik jelenése, 1917. október 13.

Már október 12-én sokan eljöttek, hogy jelen legyenek a megígért csodánál.  Az éjszakát a jelenések helye közelében a szabad ég alatt töltötték. 13-án a tömeget 70 000 emberre becsülték. Jelen voltak hívők és ateisták, újságok tudósítói és fényképészek. 

Az időjárás reggeltől kezdve esős és hideg volt. Az eső a jelenések helyét hatalmas sártengerré alakította át. Amikor a látnokok megérkeztek Cova da Iriába a tölgyhöz, Lúcia ​belső sugallatra arra kérte az embereket, hogy csukják be az esernyőket, és imádkozzák a rózsafüzért. A gyermekek nemsokára látták a fénycsóvát és utána a Szűzanyát a tölgy fölött.

– Mit kíván?
– Szeretném, ha itt egy kápolnát építenének tiszteletemre. A Rózsafüzér Királynője vagyok. Továbbra is imádkozzátok minden nap a rózsafüzért. A háborúnak vége lesz, és a katonák rövidesen hazatérnek.
– Sok mindent szeretnék kérni, néhány beteg meggyógyítását és néhány bűnös megtérését, stb.
– Egyesek elnyerik a kegyelmet, mások nem. Meg kell javulniok, és bűneik bocsánatát kell kérniök.
És szomorúan hozzáfűzte:
– Ne bántsák meg többé Istent, hiszen már annyira megbántották!
Kitárta kezeit, és mintegy szétszórta velük a nap sugarait. Közben fölemelkedett, és fényét visszatükrözte a nap.

[ekkor történt a napcsoda, a szerk.]
[…]
Miután a Szűzanya az ég végtelen messzeségében eltűnt, láttuk a nap mellett Szent Józsefet a Gyermek Jézussal, és a Szűzanyát fehér ruhában és kék köpenyben. Úgy látszott, hogy Szent József a Gyermek Jézussal kereszt formájában megáldja a világot. Nemsokára eltűnt ez a jelenés. Aztán az Úr Jézust és a Szűzanyát láttuk. Az volt a benyomásom, hogy a fájdalmas Szűzanya ez. Úgy tűnt, hogy az Úr Jézus ugyanúgy áldja meg a világot, mint Szent József. Ez a jelenés eltűnt, és azt hiszem, hogy még a Kármelhegyi Boldogasszonyt is láttam.

A napcsodáról bővebben itt.