A Béke Angyalának fatimai jelenései 1915-ben és 1916-ban

Vitor Oliveira from Torres Vedras, PORTUGAL, CC BY-SA 2.0, via Wikimedia Commons

Loca do Cabeço, az angyal 1916-os első és harmadik jelenésének színhelye

A fatimai események tulajdonképpen 1915-ben kezdődtek, amikor a béke angyala háromszor megjelent Lúciának, az egyik kis fatimai látnoknak, és három barátnőjének, akikkel együtt őrizte a nyájat. Az angyal ekkor még nem szólt a gyermekekhez.

1916-ban Lúcia unokaöccsével és unokahúgával, Ferenccel és Jácintával őrizte a nyájat. Nekik is megjelent háromszor az angyal, és most már beszélt is. Tanította a gyermekeket, és a harmadik jelenésnél megáldoztatta őket. Ferenc látta az angyalt, de nem hallotta, amit mond. A jelenések során természetfölötti légkör vette körül a gyermekeket, érezték Isten jelenlétét. Utána legyengültek, beszélni is nehezen tudtak. Ez a légkör csak nagyon lassan tűnt el, és a harmadik jelenésnél sokkal erősebb volt.

Az angyal jelenései valószínűleg azt a célt szolgálták, hogy a gyermekeket lelkileg felkészítsék a jövőre.

A jelenések 1915-ben és 1916-ban az évnek körülbelül abban az időszakában történtek, mint a Szűzanya 1917-es jelenései, amelyek május 13-án kezdődtek és október 13-án értek véget. Lúcia azt írja Emlékezéseiben, hogy az 1915-ös jelenések április és október között lehettek, az 1916-os első jelenés tavasszal volt, a harmadik és egyben utolsó jelenés pedig október elején vagy szeptember végén. „Az időpontokat nem tudom teljes biztonsággal megadni, mert akkoriban sem az éveket, sem a hónapokat, de még a hét napjait sem tudtam megkülönböztetni.” Május Szűz Mária, október pedig a rózsafüzér hónapja.

Megfigyelhető egy bizonyos szabályosság a számokban is, nemcsak az időpontokban: az angyal két évben jelent meg, háromszor és háromszor, azaz összesen hatszor, Szűz Mária pedig 1917-ben hatszor. Összesen tehát 12 jelenésről van szó, amelyet több gyermek látott.

A hagyomány szerint Jézus születésekor is három pásztor tanyázott a vidéken, akiknek megjelent az Úr angyala az örömhírrel, majd pedig mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent.

Az angyal három „néma” jelenése 1915-ben

Ha utánaszámolok, az első jelenés 1915-ben lehetett. Az angyal jelent ugyan meg, de akkor még bizonyára nem merte magát kinyilatkoztatni. Ami az időpontot illeti, úgy hiszem, hogy 1915. április és október hónapja között lehetett.
Amikor három társammal, a Casa Velha faluból való Theresa Matiassal, nővérével Maria Rosa Matiassal és Maria Justinoval a Cabeço déli lejtőjén a rózsafüzért imádkoztuk, észrevettem a völgyben lévő fák fölött, lábunk előtt valami felhőszerűséget, amely fehér volt, mint a hó, átlátszó volt és emberi alakja. Társaim kérdezték, hogy mi ez. Azt válaszoltam, hogy nem tudom. Más napokon ez még kétszer megismétlődött.
Ez a jelenés mély hatással volt lelkemre, amelyet nem tudok megmagyarázni. Lassanként eltűnt ez a hatás, és azt hiszem, ha nem jöttek volna az ezután következő események, idővel teljesen elfelejtettem volna.

Fatimáról beszél Lúcia nővér, NEGYEDIK EMLÉKEZÉS, II. 1.

Az angyal három jelenése 1916-ban

Az első jelenés

Játszottunk egy kicsit, és íme, erős szél rázta meg a fákat. Ez az esemény magára vonta figyelmünket, hiszen csendes idő volt. Láttuk aztán, hogy az az alak, akiről már meséltem, az olajfaliget fölött felénk közeledik. Ferenc és Jácinta még nem látták ezt, csak elbeszélésemből ismerték. Amint felénk közeledett, ki tudtuk venni vonásait. Egy 14-15 éves ifjú volt, fehérebb, mint a hó. A nap átlátszóvá tette, mintha kristály lett volna, és nagyon szép volt. Amikor hozzánk érkezett, így szólt:
- Ne féljetek! A béke angyala vagyok. Imádkozzatok velem együtt!
Letérdelt, homlokával a földet érintette, és háromszor ismételtette velünk ezeket a szavakat:
«Istenem, hiszek Tebenned és imádlak Téged, remélek Tebenned és szeretlek Téged. Bocsánatot kérek mindazokért, akik nem hisznek és nem imádnak, nem remélnek és nem szeretnek.»
Ezután felkelt és hozzáfűzte:
- Így imádkozzatok! Jézus és Mária Szíve meghallgatja kéréseiteket.
Szavai oly mélyen vésődtek emlékezetünkbe, hogy soha többé nem felejtettük el. Attól kezdve elég sok időt töltöttünk azzal, hogy mélyen meghajolva ismételtük ezeket a szavakat, míg néha a fáradtságtól össze nem estünk.

Fatimáról beszél Lúcia nővér , MÁSODIK EMLÉKEZÉS, II. 2.

A természetfölötti légkör, amely körülvett bennünket, olyan bensőséges volt, hogy sokáig még saját ottlétünket se vettük észre. Abban a testtartásban maradtunk, amelyben az angyal otthagyott bennünket, és állandóan ugyanazt az imát ismételtük.
Isten jelenlétét olyan erősnek és bensőségesnek éreztük, hogy még egymáshoz se mertünk szólni. Még másnap is ez a légkör vett bennünket körül, és ez csak nagyon lassan tűnt el.
Egyikünk se gondolt arra, hogy a jelenésről beszéljen, vagy a titoktartásra figyelmeztessen. Ez magától értetődött. A jelenés olyan bensőséges volt, hogy egy szót se kívántunk erről szólni. Talán azért volt ránk olyan nagy hatással, mert ez az első jelenés volt.

Fatimáról beszél Lúcia nővér , NEGYEDIK EMLÉKEZÉS, II. 1.

A második jelenés

Hosszabb idő telt el ezután. Egy nyári napon, a déli pihenés idején egy kútnál játszottunk, amely udvarunkban volt és Arneironak neveztük (a Jácintáról szóló irásomban is beszéltem már Nagyméltóságodnak erről a kútról). Hirtelen ugyanazt az alakot, vagyis az angyalt láttuk, aki számomra legalábbis annak látszott. Azt mondta:
- Mit csináltok? Imádkozzatok, imádkozzatok sokat! Jézus és Mária Legszentebb Szíve irgalmasságot akar veletek gyakorolni. Ajánljátok fel állandóan imáitokat és áldozataitokat a Mindenhatónak!
- Hogyan hozzunk áldozatot? - kérdeztem.
- Mindent, amit csak tudtok, ajánljatok fel áldozatul Istennek. Ez elégtétel lesz a bűnökért, amelyekkel megbántják, és kérés lesz a bűnösök megtéréséért. Így ki fogjátok eszközölni hazátok számára a békét. Én Portugália őrangyala vagyok. Mindenekelőtt fogadjátok el és viseljétek türelemmel a szenvedéseket, amelyeket az Úr küld nektek.

Fatimáról beszél Lúcia nővér , MÁSODIK EMLÉKEZÉS, II. 2.

Az angyal szavai fénysugárként hatoltak lelkünkbe. A fényben felismertük, hogy ki az Isten, mennyire szeret bennünket, és azt akarja, hogy viszontszeressük. Felismertük az áldozat értékét és azt, hogy mennyire tetszik ez Istennek, és az áldozatok révén hogyan téríti meg a bűnösöket. Ettől kezdve tehát mindent felajánlottunk Istennek, ami bántott bennünket, de akkoriban még nem kerestünk más önmegtagadási és vezeklési gyakorlatokat azon kívül, hogy órák hosszat földre borulva az angyal imáját ismételtük.

Fatimáról beszél Lúcia nővér , NEGYEDIK EMLÉKEZÉS, II. 1.

A harmadik jelenés

A harmadik jelenés október elején vagy szeptember végén lehetett, mert a déli órákat már nem otthon töltöttük. Amint a Jácintáról szóló írásomban említettem már, Pregueirától (ez szüleimnek egy kis olajfaberke) a Lapa do Cabeçohoz mentünk, mégpedig az Aljustrel és Casa Velha felé eső hegyoldalon. Ott először a rózsafüzért imádkoztuk el és azt az imát, amire az angyal első megjelenésekor megtanított.
Míg ott időztünk, megjelent az angyal harmadízben. Egy kelyhet tartott a kezében, fölötte egy ostya volt, amelyből vércseppek hullottak a kehelybe. A kelyhet és az ostyát a levegőben hagyta lebegni. Letérdelt a földre, és háromszor megismételte az imát:
«Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek, mélységes alázattal imádlak, és felajánlom a mi Urunk Jézus Krisztus legdrágább Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, aki jelen van a föld összes tabernákulumában, engesztelésül a megbántásokért, szentségtörésekért és közömbösségért, amelyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének végtelen érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért.»
Aztán felemelkedett, és ismét megfogta a kelyhet és az ostyát. Az ostyát nekem nyújtotta, a kehely tartalmát pedig Jácintával és Ferenccel itatta meg. Közben így szólt:
- Vegyétek Jézus Krisztus Testét és igyátok Vérét! Az emberek hálátlansága annyira bántja, engeszteljétek bűneikért és vigasztaljátok Istent!
Azután ismét a földre térdelt, és háromszor elmondta velünk ugyanazt az imát: Legszentebb Szentháromság, stb... és eltűnt.
A természetfölötti erő teljesen hatalmába kerített bennünket. Mindenben utánoztuk az angyalt, vagyis mi is letérdeltünk, mint ő, és ismételtük imáját. Isten jelenlétét annyira éreztük, hogy szinte összeroppantunk ereje alatt. Mintha érzékszerveink használatától is megfosztott volna bennünket egy időre. Ezekben a napokban külső tevékenységünket ezen természetfölötti erő kisugárzásában végeztük, ez mozgatott bennünket. A béke és boldogság érzése igen nagy volt bensőnkben, és lelkünket teljesen Isten felé irányította. A testi gyengeség pedig, amely levert bennünket, igen nagy volt.

Fatimáról beszél Lúcia nővér, NEGYEDIK EMLÉKEZÉS, II. 1.