Szűz Mária La Salette-i jelenése

Szűz Mária és a két pásztorgyermek szobra La Salette-ben. A kegyhely.

A LEGSZENTEBB SZŰZ MEGJELENÉSE

La Salette hegyén
1846. szeptember 19-én

Kiadja a La Salette-i Pásztorlány
Lecce püspökének jóváhagyásával
(1879)

„Nos, gyermekeim, adjátok ezt tovább egész népemnek.”

Az eredeti brosúra reprodukciója megnézhető itt: L'Apparition de La Très Sainte Vierge sur La Montagne de La Salette

I.

Szeptember 18-án, a Szent Szűz megjelenésének előestéjén, szokásomhoz híven egyedül vigyáztam gazdáim négy tehenére. Délelőtt tizenegy óra körül egy kisfiút láttam felém jönni. Megijedtem a látványtól, mert úgy tűnt, mindenkinek tudnia kellene, hogy kerülök mindenféle társaságot. Ez a gyerek odajött hozzám, és azt mondta: „Kicsim, én is veled megyek, én is Corps-i vagyok.” E szavak hallatán hamar megmutatkozott rossz természetem, és néhány lépést hátrálva azt mondtam neki: „Nem akarok senkit, egyedül akarok lenni.” Azután elmentem, de a gyermek követett engem, és azt mondta: „Gyere, hadd maradjak veled, a gazdám azt mondta, hogy jöjjek és vigyázzak a teheneimre a tieiddel együtt; én Corps-i vagyok.”

Eltávolodtam tőle, jelezve, hogy nem akarok senkit; és miután eltávolodtam tőle, leültem a fűre. Ott beszélgettem a Jóisten kis virágaival.

Egy pillanattal később hátranézek, és látom, hogy Maximin közel ül hozzám. Rögtön azt mondta nekem: „Hadd maradjak veled, nagyon jó leszek.” De az én rossz természetem nem hallgatott az észérvekre. Sietve felálltam, és anélkül, hogy bármit is mondtam volna, elszaladtam egy kicsit távolabb, és újra elkezdtem játszani a Jóisten kis virágaival. Egy pillanat múlva megint ott volt Maximin, és azt mondta, hogy nagyon jó lesz, nem fog beszélni, egyedül fog unatkozni, és a gazdája küldte, hogy velem legyen, stb... Ezúttal megsajnáltam, intettem neki, hogy üljön le, én pedig tovább foglalkoztam a Jóisten kis virágaival.

Maximin hamarosan megtörte a csendet, és felnevetett (azt hiszem, rajtam nevetett); ránézek, és azt mondja nekem: „Szórakozzunk, játsszunk egy játékot.” Nem válaszoltam neki, mert olyan tudatlan voltam, hogy semmit sem értettem abból, mit jelent egy másik emberrel játszani, hiszen mindig egyedül voltam. Egyedül szórakoztam a virágokkal, és Maximin, aki egészen közel jött hozzám, csak nevetett, és azt mondta, hogy a virágoknak nincs fülük, hogy halljanak engem, és hogy együtt kell játszanunk. De semmi kedvem nem volt ahhoz a játékhoz, amit ő mondott nekem. Beszélgetni kezdtem azonban vele, és elmondta, hogy hamarosan véget ér az a tíz nap, amit a gazdájával kell töltenie, és utána Corpsba megy az apjához stb...

Miközben beszélt hozzám, megszólalt La Salette harangja, az Úrangyala volt az; jeleztem Maximinnak, hogy emelje fel lelkét Istenhez. Levette a kalapját, és egy pillanatra elhallgatott. Azután azt mondtam neki: „Szeretnél enni? – Igen – mondta. – Gyerünk!” Leültünk, én elővettem a táskámból a gazdáimtól kapott eleséget, és szokásomhoz híven, mielőtt nekiláttam volna a kis kerek kenyeremnek, a késem hegyével keresztet rajzoltam rá, a közepére pedig egy apró lyukat fúrtam, mondván: „Ha az ördög van ott, jöjjön ki, ha a Jóisten van ott, maradjon ott.” És gyorsan, gyorsan betakartam a kis lyukat. Maximin nevetésben tört ki, és belerúgott a kenyerembe, ami kiesett a kezemből, legurult a hegyről, és eltűnt.

Volt egy másik darab kenyerem is, megettük együtt; azután játszottunk egy játékot; majd rájöttem, hogy Maximinnak ennie kell, és megmutattam neki egy apró gyümölcsökkel borított helyet a hegyen. Sürgettem, hogy menjen és egyen, amit azonnal meg is tett; evett belőlük, és visszahozott egy tele kalapnyit. Este együtt jöttünk le a hegyről, és megígértük egymásnak, hogy majd visszajövünk együtt vigyázni a tehenekre.

Másnap, szeptember 19-én, már Maximinnal voltam úton; együtt másztunk fel a hegyre. Rájöttem, hogy Maximin nagyon jó, nagyon egyszerű, és készségesen beszél arról, amiről én akarok beszélni; nagyon rugalmas is volt, nem ragaszkodott az érzelmeihez; csak egy kicsit volt kíváncsi, mert amikor elmentem tőle, amint megállni látott, gyorsan odarohant, hogy megnézze, mit csinálok, és meghallgassa, mit mondok a Jóisten virágainak; és ha nem ért oda időben, megkérdezte, hogy mit mondtam. Maximin megkért, hogy tanítsam meg egy játékra. Már késő délelőtt volt: mondtam neki, hogy gyűjtsön virágokat a „Paradicsom” elkészítéséhez.

Mindketten munkához láttunk, és hamarosan számos, különböző színű virágunk lett. Hallatszott az Úrangyala a faluból, mert gyönyörű volt az ég, nem voltak felhők. Miután elmondtuk a Jóistennek, amit tudtunk, azt mondtam Maximinnak, hogy a teheneinket egy kis fennsíkra kell hajtanunk a kis szurdok mellett, ahol kövek találhatók a „Paradicsom” építéséhez. A teheneinket a kijelölt helyre hajtottuk, majd elfogyasztottuk a kis ételünket; azután nekiláttunk, hogy köveket hordjunk, és felépítsük a kis házunkat, amely egy földszintből állt, amelyről azt mondtuk, hogy az a mi lakásunk, és egy emeletből, amelyről azt mondtuk, hogy az a „Paradicsom”. 

Ez az emelet teljesen fel volt díszítve különböző színű virágokkal, virágszárakról lógó koszorúkkal. Ezt a „Paradicsomot” egyetlen nagy kő fedte, amelyet virágokkal borítottunk be; koszorúkat is függesztettünk fel körülötte. Amikor a „Paradicsom” elkészült, megnéztük; elálmosodtunk; eltávolodtunk két lépésnyire, és elaludtunk a fűben.

A Gyönyörű Hölgy a mi „Paradicsomunkra” ül anélkül, hogy az összeomlana.

II.

Amikor felébredtem, és nem láttam a teheneinket, hívtam Maximint, és felmásztam a kis dombra. Miután láttam, hogy teheneink nyugodtan fekszenek, visszaereszkedtem, Maximin pedig felfelé jött, amikor hirtelen megláttam egy gyönyörű fényt, a napnál fényesebbet, és alig tudtam kimondani ezeket a szavakat: „Maximin, látod, ami ott van? Istenem!” Ezzel egy időben leejtettem kezemből a botot. Nem tudom, milyen csodálatos dolog játszódott le bennem abban a pillanatban, de vonzódást éreztem, szeretettel teljes nagy tiszteletet, és a szívem gyorsabban akart volna futni, mint én. 

Erősen néztem ezt a fényt, amely mozdulatlan volt, és mintha nyitva lett volna, láttam benne egy másik, sokkal ragyogóbb és mozgásban lévő fényt, és ebben a fényben egy nagyon szép Hölgy ült a mi „Paradicsomunkon”, fejét kezébe hajtva. Ez a gyönyörű Hölgy felállt, keresztbe fonta a karját, ránk nézett, és így szólt: „Gyertek, gyermekeim, ne féljetek; azért jöttem, hogy nagyszerű hírt közöljek veletek.” Ez édes és szelíd szavak hatására repültem hozzá, és a szívem örökre hozzá akart kapcsolódni. Amikor nagyon közel kerültem a gyönyörű Hölgyhöz, előtte, a jobb oldalán álltam, beszélni kezdett, és könnyek is kezdtek folyni gyönyörű szemeiből:

„Ha népem nem akar engedelmeskedni, kénytelen vagyok elengedni Fiam kezét. Olyan nehéz és súlyos, hogy nem tudom visszatartani.
Mennyi ideig szenvedtem értetek, többiekért! Ha azt akarom, hogy a Fiam ne hagyjon el benneteket, akkor szüntelenül imádkoznom kell Hozzá. A többiek pedig nem vesznek róla tudomást. Nem számít, mennyit imádkoztok, nem számít, mit tesztek, soha nem fogjátok tudni meghálálni azt a fáradságot, amit értetek tettem.
Hat napot adtam nektek, hogy dolgozzatok, a hetediket fenntartottam magamnak, és ők nem akarják megadni nekem. Ez az, ami a Fiam karját nyomja.
Azok, akik szekereket hajtanak, nem tudnak úgy beszélni, hogy ne tegyék középre a Fiam nevét. Ez az a két dolog, ami annyira nyomja a Fiam karját.
Ha rossz lesz a termés, az csak a többiek miatt van.
Tavaly megmutattam ezt nektek a burgonyával, de nem törődtetek vele; ellenkezőleg, amikor romlottakat találtatok, káromkodtatok és a Fiam nevét is belevettétek. Tovább is romlanak majd, és karácsonyra nem marad már semmi.”

Itt próbáltam értelmezni a burgonya [pommes de terre] szót; azt hittem, értettem, hogy almát jelent. A szép és jó Hölgy kitalálta a gondolataimat, és azt mondta:

 Nem értetek engem, gyermekeim? Elmondom nektek másképp.”

A francia fordítás így hangzik:

„Ha a termés tönkremegy, az csak a többiek miatt van; tavaly megmutattam ezt nektek a burgonyával, de nem törődtetek vele; ellenkezőleg, amikor romlottakat találtatok, káromkodtatok és a Fiam nevét is belevettétek. Tovább is romlanak majd, és karácsonyra nem marad már semmi.
Ha van búzátok, nem szabad elvetni.
Amit elvettek, azt megeszik a vadállatok, és ami terem, az porrá lesz, ha csépelitek. Nagy éhínség jön. Mielőtt eljön az éhínség, a hét év alatti kisgyermekek remegni kezdenek, és meghalnak azok karjaiban, akik tartják őket; a többiek éhezéssel fognak vezekelni. A dió megromlik, a szőlő megrohad.”


Itt a szép Hölgy, aki rabul ejtett, egy pillanatra elhallgatott, de láttam, hogy mintha beszélne, továbbra is kecsesen mozgatja bájos ajkait. Maximin ekkor kapta meg a titkát. Aztán a Legszentebb Szűz hozzám szólt, és franciául adott egy titkot. Íme a teljes titok, ahogyan ő mondta nekem: 

III.

„Melanie, amit most elmondok neked, nem lesz mindig titok; 1858-ban közzéteheted majd.
A papok, Fiam szolgái, a papok, gonosz életükkel, a szent misztériumok ünneplésében tanúsított tiszteletlen és istentelen magatartásukkal, a pénz iránti szeretetükkel, a megbecsülés és élvezetek iránti szeretetükkel, a papok a tisztátalanság pöcegödrévé váltak. Igen, a papok bosszút érdemelnek, és a bosszú a fejük felett lebeg. Jaj a papoknak, és az Istennek szentelt embereknek, akik hűtlenségükkel és gonosz életükkel újra keresztre feszítik Fiamat! Az Istennek szentelt személyek bűnei az égbe kiáltanak, és bosszút követelnek, és íme, a bosszú az ajtó előtt áll, mert nincs már senki, aki irgalomért és bocsánatért könyörögne az emberek számára; nincsenek már nagylelkű lelkek, nincs már senki, aki méltó lenne arra, hogy a Szeplőtelen Áldozatot felajánlja az Örökkévalónak a világért.
Isten példátlan módon fog lecsapni.
Jaj a föld lakóinak! Isten kimeríti haragját és senki sem lesz képes megmenekülni ennyi bajtól együttesen.
Isten népének vezetői elhanyagolták az imát és a bűnbánatot, és az ördög elsötétítette az elméjüket; vándorcsillagokká váltak, akiket a vén ördög a farkával rángat, hogy elpusztítsa őket. Isten megengedi a vén kígyónak, hogy megosztottságot teremtsen az uralkodók között, minden társadalomban és minden családban; fizikai és erkölcsi fájdalmakat fognak elszenvedni; Isten magára hagyja az embereket, és büntetéseket küld, amelyek több mint harmincöt éven át követik egymást.
A társadalom a legszörnyűbb csapások és a legnagyobb események előestéjén áll; számolnunk kell azzal, hogy vasvesszővel fogják kormányozni, és hogy Isten haragjának kelyhét kell meginni.
Fiam helytartója, IX. Pius szuverén pápa ne hagyja el Rómát az 1859-es év után; de legyen szilárd és nagylelkű, harcoljon a hit és a szeretet fegyverével; én vele leszek.
Óvakodjék Napóleontól; szíve kettős, és ha egyszerre akar pápa és császár lenni, Isten hamarosan visszavonul tőle: ő az a sas, aki mindig fel akar emelkedni, de ráesik a kardra, amellyel a népet felemelkedésre akarta kényszeríteni.
Olaszországot megbüntetik a becsvágyáért, hogy le akarta rázni magáról az Urak Urának igáját; háborúnak is átadják; vér fog folyni mindenfelől: a templomokat bezárják vagy megszentségtelenítik; a papokat és a híveket elűzik; megölik őket, és kegyetlen halált halnak. Sokan elhagyják majd a hitet, és nagy lesz azoknak a papoknak és híveknek a száma, akik elszakadnak az igaz vallástól; ezek között az emberek között még püspökök is lesznek.
A pápa óvakodjék a csodatevőktől, mert eljött az idő, amikor a legelképesztőbb csodák fognak történni a földön és a levegőben.
Az 1864-es évben Lucifer nagyszámú démonnal együtt kiszabadul a pokolból: apránként megszüntetik a hitet, még az Istennek szentelt személyekben is; megvakítják őket oly módon, hogy ha nem kapnak különleges kegyelmet, akkor ezek az emberek átveszik ezeknek a gonosz angyaloknak a szellemét; sok vallási intézmény teljesen elveszíti a hitét, és sok lelket veszít.
Gonosz könyvek bőven lesznek a földön, és a sötétség szellemei mindenütt általános lazaságot fognak terjeszteni minden olyan dologban, ami Isten szolgálatával kapcsolatos; nagyon nagy hatalmuk lesz a természet felett; lesznek templomok, amelyek ezeket a szellemeket szolgálják. Ezek a gonosz szellemek embereket szállítanak egyik helyről a másikra, és még papokat is, mert ők nem az Evangélium jó lelkülete szerint fognak viselkedni, ami az alázat, a szeretet és az Isten dicsőségéért való buzgóság lelke. A halottak és az igazak feltámadnak [vagyis ezek a halottak a földön élt igaz lelkek alakját fogják felvenni, hogy jobban elcsábítsák az embereket; ezek az úgynevezett feltámadott halottak, akik nem mások, mint az ördög ezen alakok alatt, egy másik evangéliumot fognak hirdetni, amely ellentétes az igaz Krisztus Jézuséval, tagadva a Mennyország létezését, vagy az elkárhozottak lelkét. Mindezek a lelkek úgy fognak megjelenni, mintha egyesültek volna a testükkel.] Mindenütt rendkívüli csodák lesznek, mert az igaz hit kialudt, és hamis fény világítja be a világot. Jaj az Egyház fejedelmeinek, akik csak azzal lesznek elfoglalva, hogy vagyont vagyonra halmozzanak, megvédjék hatalmukat és büszkén uralkodjanak!
Fiam helytartójának sokat kell majd szenvednie, mert egy időre az Egyház át lesz adva nagy üldöztetéseknek: a sötétség ideje lesz ez; az Egyház szörnyű válságban lesz.
Isten szent hitét elfelejtve, minden egyes ember önmagát akarja majd irányítani, és felsőbbrendű akar lenni embertársainál. A polgári és egyházi hatalmat megszüntetik, minden rendet és igazságosságot lábbal tipornak; csak gyilkosságot, gyűlöletet, féltékenységet, hazugságot és viszályt fogunk látni, a haza és a család iránti szeretet nélkül.
A Szentatya nagyon fog szenvedni. A végsőkig vele leszek, hogy elfogadjam az áldozatát.
A gonoszok több kísérletet tesznek a megölésére, anélkül, hogy képesek lennének megrövidíteni a napjait ; de sem ő, sem az utóda (1)... nem fogja látni Isten Egyházának diadalát.

  (1) Leccei példányának margójára Melanie szögletes zárójelben ezeket a szavakat írta [aki nem fog sokáig uralkodni].
A polgári vezetők mind ugyanazt a célt fogják szolgálni, mégpedig azt, hogy eltöröljenek és felszámoljanak minden vallási elvet, hogy teret adjanak a materializmusnak, az ateizmusnak, a spiritualizmusnak és mindenféle bűnnek.
Az 1865-ös esztendőben a szent helyeken utálatosság lesz látható; a kolostorokban az egyház virágai elrohadnak, és az ördög a szívek királyává teszi magát.  Azok, akik a vallási közösségek élén állnak, legyenek résen azokkal szemben, akiket be kell fogadniuk, mert az ördög minden rosszindulatát fel fogja használni, hogy a vallási rendekbe bűnre hajlamos személyeket vezessen be, mert a rendetlenségek és a testi élvezetek szeretete elterjed az egész földön.
Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Anglia háborúban áll majd; vér fog folyni az utcákon; a franciák harcolni fognak a franciákkal, az olaszok az olaszokkal; majd általános háború jön, ami szörnyű lesz. Egy ideig Isten nem fog emlékezni Franciaországra vagy Olaszországra, mert már nem ismerik Jézus Krisztus Evangéliumát. A gonoszok bevetik minden rosszindulatukkal; az emberek megölik egymást, lemészárolják egymást még az otthonaikban is.
Villámkardjának első csapására a hegyek és az egész természet reszketni fog a félelemtől, mert az emberek rendellenességei és bűnei áthatolnak az ég boltozatán. Párizs le fog égni, és Marseille-t elnyeli [szerk.: a tűz?] ; több nagyvárost megráznak és elnyelnek a földrengések; az emberek azt fogják hinni, hogy minden elveszett; csak gyilkosságokat fognak látni, csak fegyverropogást és istenkáromlást fognak hallani. Az igazak sokat fognak szenvedni; imáik, vezeklésük és könnyeik az égbe szállnak majd, és Isten egész népe bocsánatot és irgalmat fog kérni, és kérni fogja segítségemet és közbenjárásomat. Akkor Jézus Krisztus, igazságosságának és az igazak iránti nagy irgalmasságának tetteként megparancsolja angyalainak, hogy öljék meg minden ellenségét. Hirtelen  elpusztulnak Jézus Krisztus Egyházának üldözői és minden ember, aki a bűn rabja, és a föld olyan lesz, mint egy sivatag. Akkor béke lesz, Isten megbékélése az emberekkel; Jézus Krisztust fogják szolgálni, imádni és dicsőíteni; a jótékonyság mindenütt virágzik majd. Az új királyok a Szent Egyház jobb keze lesznek, amely erős, alázatos, jámbor, szegény, buzgó, és Jézus Krisztus erényeinek utánzója lesz. Az Evangéliumot mindenütt hirdetik majd, és az emberek nagyot fognak fejlődni a hitben, mert egység lesz Jézus Krisztus szolgái között, és az emberek Isten félelmében fognak élni.
Ez a béke az emberek között nem lesz hosszú: huszonöt év bőséges termése elfeledteti velük, hogy az emberek bűnei az okai minden bánatnak, ami a világon történik.
Az Antikrisztus előfutára sok nemzetből álló csapataival harcolni fog az igaz Krisztus, a világ egyetlen Megváltója ellen; sok vért fog ontani, és meg akarja majd semmisíteni Isten imádatát, hogy Istennek tekintsék.
A földet mindenféle csapás fogja sújtani [a dögvészen és éhínségen kívül, amelyek általánosak lesznek]; háborúk lesznek egészen az utolsó háborúig, amelyet az antikrisztus tíz királya fog vívni, akiknek mind ugyanaz lesz a céljuk, és ők lesznek az egyetlenek, akik uralják a világot. Mielőtt ez megtörténik, egyfajta hamis béke lesz a világban; az emberek csak a szórakozásra fognak gondolni; a gonoszok mindenféle bűnt elkövetnek; de a Szent Egyház gyermekei, a hit gyermekei, az én igaz utánzóim, növekedni fognak Isten szeretetében és az általam legdrágábbnak tartott erényekben. Boldogok az alázatos lelkek, akiket a Szentlélek vezet! Harcolni fogok velük, amíg el nem érik életkoruk teljességét.
A természet bosszút követel az emberiségért, és reszketve várja, hogy mi fog történni a bűnnel szennyezett földdel.
Reszkess, föld, és ti, akik azt valljátok, hogy Jézus Krisztust szolgáljátok, és belsőleg magatokat imádjátok, reszkessetek, mert Isten átad titeket ellenségének, mert a szent helyek romlásnak indultak; sok kolostor már nem Isten háza, hanem Asmodeus és az övéi legelője.
Ebben az időben fog megszületni az Antikrisztus egy héber apácától, egy hamis szűztől, aki a vén kígyóval, a tisztátalanság mesterével fog kommunikálni; az apja Ev. lesz [szerk.:állítólag „évèque” , azaz „püspök” szóról van szó]; amikor megszületik, káromlásokat fog okádni, fogai lesznek; egyszóval ő lesz a megtestesült ördög; ijesztő kiáltásokat fog hallatni, csodákat fog tenni, csak tisztátalanságokkal fog táplálkozni. Lesznek testvérei, akik, bár nem megtestesült démonok, mint ő, de a gonosz gyermekei lesznek; 12 éves korukban már feltűnést fognak kelteni hősies győzelmeikkel, amelyeket megnyernek; hamarosan mindegyikük seregek élén áll majd, a pokol légióinak segítségével.
Az évszakok megváltoznak, a föld csak rossz gyümölcsöket fog teremni, a csillagok elveszítik szabályos mozgásukat, a hold csak gyenge, vöröses fényt fog visszatükrözni; a víz és a tűz rázkódást és szörnyű földrengéseket fog okozni a földgömbnek, amelyek hegyeket, városokat fognak elnyelni [etc.].
Róma el fogja veszíteni a hitet, és az Antikrisztus székhelyévé válik.
A levegő démonjai az Antikrisztussal együtt nagy csodákat tesznek a földön és a levegőben, és az emberek egyre elvetemültebbek lesznek. Isten gondoskodni fog hűséges szolgáiról és a jóakaratú emberekről; az Evangéliumot mindenütt hirdetik majd, és minden nép és nemzet megismeri az igazságot!
Sürgős felhívást intézek a Földhöz: felhívom a mennyben élő és uralkodó Isten igaz tanítványait; felhívom az emberré lett Krisztus, az emberek egyetlen igaz Megváltójának igaz utánzóit; felhívom gyermekeimet, igaz híveimet, azokat, akik nekem adták magukat, hogy isteni Fiamhoz vezessem őket, azokat, akiket úgyszólván karjaimban hordozok, azokat, akik az én lelkem által éltek; végül, felhívom az utolsó idők apostolait, Jézus Krisztus hűséges tanítványait, akik a világ és önmaguk megvetésében, szegénységben és alázatban, megvetésben és csendben, imádságban és önmegtagadásban, tisztaságban és Istennel egyesülve, szenvedve és a világ számára ismeretlenül éltek. Itt az ideje hogy előjöjjenek és megvilágítsák a földet. Menjetek, és mutassátok meg magatokat, mint szeretett gyermekeim; veletek vagyok és bennetek vagyok, feltéve, hogy a hitetek a fény, amely megvilágít benneteket a szenvedés eme napjaiban. Legyen a buzgalmatok olyan, mint az éhezőké Jézus Krisztus dicsőségére és tiszteletére. Harcoljatok, világosság gyermekei, ti kevesen, akik láttok; mert itt az idők ideje, a végek vége.
Az Egyház elhomályosul, a világ megdöbben. De itt van Énók és Illés Isten Lelkével eltelve; Isten erejével fognak prédikálni, és a jóakaratú emberek hinni fognak Istenben, és sok lélek megvigasztalódik; a Szentlélek ereje által nagy haladást fognak elérni, és el fogják ítélni az Antikrisztus ördögi tévedéseit.
Jaj a föld lakóinak! Véres háborúk és éhínségek lesznek; dögvészek és ragályos betegségek; félelmetes állat-eső fog esni; mennydörgések, amelyek megrázzák a városokat; földrengések, amelyek elnyelik az országokat; hangok hallatszanak majd a levegőben; az emberek falhoz verik a fejüket; halálért kiáltanak majd, másfelől a halál lesz a kínjuk; vér fog folyni mindenfelől. Ki tud győzni, hacsak Isten nem rövidíti meg a próbatétel idejét? Az igazak vére, könnyei és imái által Isten megenyhül; Énokot és Illést meg fogják ölni; a pogány Róma eltűnik; a mennyből tűz hull alá és három várost elemészt; az egész világegyetemet rémület fogja sújtani, és sokan meg lesznek tévesztve, mert nem imádták a közöttük élő igaz Krisztust. Itt az idő; a nap elsötétül; egyedül a hit fog élni.
Eljött az idő; a szakadék megnyílik. Íme a sötétség királyainak királya. Itt van a vadállat az alattvalóival, azt állítva, hogy ő a világ megmentője. Büszkén emelkedik a levegőbe, hogy elérje a mennyet; Szent Mihály arkangyal lehelete fogja megfojtani. Leesik, és a föld, amely három napja folyamatosan mozgásban van, megnyitja tűzzel teli gyomrát; ő örökre a pokol örökkévaló bugyraiba merül minden népével együtt. Akkor a víz és tűz megtisztítja a földet, és megemészti az emberek gőgjének minden művét, és minden megújul: Istent fogjuk szolgálni és dicsőíteni.”

IV.

Aztán a Szent Szűz átadta nekem, szintén franciául, egy új vallási rend szabályzatát.
Miután átadta nekem ennek az új vallási rendnek a szabályzatát, a Szent Szűz a következőképpen folytatta a beszédét:

„Ha megtérnek, a kövek és a sziklák búzává változnak, és a burgonya földbe vetve találtatik.
Jól végzitek az imáitokat, gyermekeim?”

Mindketten válaszoltunk:

„Ó, nem, Hölgyem, nem nagyon.”

„Ó, gyermekeim, jól kell végeznetek, este és reggel. Amikor nem tudjátok jobban végezni, mondjatok egy Miatyánkot és egy Üdvözlégy Máriát; és ha lesz időtök és jobban tudjátok, mondjatok többet.
Csak néhány idősebb nő jár misére; a többiek dolgoznak vasárnaponként egész nyáron; télen pedig, amikor nem tudják, mit csináljanak, csak azért mennek misére, hogy kigúnyolják a vallást. Nagyböjtkor úgy járnak a húsboltba, mint a kutyák.
Nem láttatok romlott búzát, gyermekeim?”

Mindketten azt válaszoltuk: „Ó, nem, Hölgyem.”

A Szent Szűz így szólt Maximinhoz: „De te, gyermekem, bizonyára láttál egyszer Le Coin közelében apáddal. A férfi a házban azt mondta apádnak: „Gyere, nézd meg, hogy romlik a búzám. Elmentetek oda. Apád két-három kalászt vett a kezébe, megdörzsölte őket, és porrá váltak. Azután, amikor már csak fél órányira voltatok Corps-tól, apád adott neked egy darab kenyeret, és azt mondta: Tessék, gyermekem, egyél idén, mert nem tudom, ki fog enni jövőre, ha így megromlik a búza."

Maximin így válaszolt: „Ez teljesen igaz, Hölgyem, erre nem emlékeztem.”

A Legszentebb Szűz franciául fejezte be beszédét: „Nos, gyermekeim, adjátok ezt tovább egész népemnek.”

A nagyon szép Hölgy átkelt a patakon; és két lépésre a pataktól, anélkül, hogy visszanézne ránk, akik követtük őt (mert vonzott minket magához ragyogása, és még inkább jósága, amely megrészegített, amitől úgy tűnt, hogy megolvad a szívem), ismét így szól:

„Nos, gyermekeim, adjátok ezt tovább egész népemnek.”

Aztán továbbsétált oda, ahová én felmentem, hogy megnézzem a teheneinket. Lábai csak a fű hegyét érintették, anélkül, hogy meghajlították volna azokat. A kis domb tetejére érve a szépséges Hölgy megállt, én pedig gyorsan eléje álltam, hogy jól, jól megnézzem, és megpróbáljam kideríteni, hogy melyik utat választja leginkább; mert velem mindennek vége volt, elfeledkeztem a teheneimről és a gazdáimról, akiknél szolgálatban voltam; örökre és feltétel nélkül kötődtem az Én Hölgyemhez; igen, soha, de soha többé nem akartam elhagyni őt; gondolkodás nélkül követtem, azzal a szándékkal, hogy szolgáljam, amíg csak élek.

Az Én Hölgyem jelenlétében azt éreztem, hogy elfelejtettem a mennyországot; csak az járt a fejemben, hogy mindenben jól szolgáljam őt: és úgy gondoltam, hogy bármit meg tudtam volna tenni, amit mondott volna nekem, mert úgy tűnt nekem, hogy nagy hatalma van. Olyan gyengéd kedvességgel nézett rám, hogy magához vonzott; csukott szemmel szerettem volna a karjaiba rohanni. Erre nem adott időt. Észrevétlenül felemelkedett a földről egy méterre, vagy annál is nagyobb magasságba; és kis ideig így lebegve a levegőben, az Én szép Hölgyem az égre nézett, aztán a földre jobb és bal oldalán, majd rám, olyan szelíd, kedves és jó szemekkel, hogy azt hittem, a belsejébe vonz, és úgy tűnt, hogy a szívem megnyílik az övé előtt.

És miközben szívem édes növekedésben olvadozott, az Én Jóságos Hölgyem szép alakja apránként eltűnt: úgy tűnt nekem, hogy a mozgó fény megsokszorozódik vagy összesűrűsödik a Legszentebb Szűz körül, hogy ne láthassam őt többé. Így a fény átvette a test azon részeinek helyét, amelyek eltűntek a szemem elől; vagy úgy tűnt, mintha az Én Hölgyem teste fénnyé változik, ahogy elolvad. Így a gömb alakú fény egyenes irányban lassan emelkedett.

Nem tudom megmondani, hogy a fény mennyisége csökkent-e, ahogy emelkedett, vagy a távolság miatt láttam, hogy a fény mennyisége csökkent, ahogy emelkedett;  csak azt tudom, hogy felemelt fejjel és a fényre szegezett szemmel maradtam, még azután is, hogy a fény, amely egyre távolodott és egyre kisebb lett, végül eltűnt.

Leveszem a tekintetem az égboltról,  körülnézek, látom, hogy Maximin néz rám, mondom neki: „Memin, ez biztos az apám jó Istene, vagy a Szent Szűz, vagy valami nagy szent volt.” Maximin pedig kezét a magasba emelve így szólt: „Ah, ha tudtam volna!”

V.

Szeptember 19-én este a szokásosnál kicsit korábban mentünk nyugovóra. Miután megérkeztem gazdáim házához, azzal foglalkoztam, hogy bekössem a teheneimet, és mindent rendbe tegyek az istállóban. Még be sem fejeztem, amikor az gazdasszonyom sírva jött hozzám, és azt mondta: „Gyermekem, miért nem jössz és mondod el, hogy mi történt veled a hegyen?” (Maximin, mivel nem találta gazdáit, akik még nem tértek vissza a munkájukból, eljött hozzánk, és elmondott mindent, amit látott és hallott.) Azt válaszoltam: „El akartam mondani, de előbb be akartam fejezni a munkámat." Egy pillanattal később bementem a házba, és a gazdasszonyom így szólt hozzám: „Mondd el, mit láttál; Bruite (ez volt Pierre Seime, Maximin gazdájának beceneve) pásztora mindent elmondott nekem.”

Elkezdem mondani, és körülbelül a történet felénél megérkeztek a gazdáim a földjeikről; gazdasszonyom, aki sírva fakadt, amikor meghallotta a mi gyöngéd Anyánk panaszait és fenyegetéseit, így szólt: „Ah, holnap akartál menni a búzát begyűjteni; óvakodj ettől, gyere és hallgasd meg, mi történt ma ezzel a gyerekkel és Selme pásztorával.” És felém fordulva azt mondta: „Ismételd el mindazt, amit elmondtál nekem.” Újra elkezdtem, és amikor befejeztem, a gazdám így szólt: „A Szent Szűz vagy egy nagy szent volt az, aki a jó Istentől jött; de olyan, mintha maga a jó Isten jött volna: mindent meg kell tennünk, amit ez a Szent mondott. Hogyan fogod ezt elmondani egész népének?” Azt feleltem: „Maga mondja meg nekem, hogyan kell ezt megtennem, és én megteszem.” Ezután ő hozzátette, anyjára, feleségére és bátyjára pillantva: „Gondolkodni kell rajta.” Aztán mindenki ment a dolgára.

Szeptember 20-án, a jelenés másnapján korán elindultam Maximinnal. Amikor megérkeztünk a parókiához, bekopogtam az ajtón. A plébános cselédje jött ajtót nyitni, és megkérdezte, mit akarunk. Mondtam neki (franciául, én, aki soha nem beszéltem franciául): „A plébános úrral szeretnénk beszélni.” „És mit akarsz mondani neki?” – kérdezte tőlünk. „El akarjuk mondani neki, kisasszony, hogy tegnap elmentünk a Baisses-hegyre teheneket legeltetni, és miután ettünk, stb. stb." Elmondtuk neki a Legszentebb Szűz beszédének egy jó részét. Aztán megszólalt a templom harangja; ez volt az utolsó hívószó a misére. Perrin atya, La Salette plébánosa, aki hallott minket, nagy robbanással kinyitotta az ajtót, sírt; verte a mellkasát; azt mondta nekünk: „Gyermekeim, elvesztünk, a jó Isten megbüntet minket. Ó, Istenem, a Szent Szűz volt az, aki megjelent nektek!” És elment szentmisét mondani. Egymásra néztünk Maximinnel és a cseléddel, majd Maximin így szólt hozzám: „Apám házába megyek Corpsba." És elváltunk.

Mivel gazdáim nem utasítottak, hogy a plébános úrral való beszélgetés után azonnal menjek vissza, nem hittem, hogy árt, ha részt veszek a misén. Elmentem tehát a templomba. Elkezdődött a mise, és az első evangélium után a plébános úr az emberekhez fordult, és megpróbált beszámolni nekik a jelenésről, amely előző nap történt az egyik hegyükön, és amely arra buzdítja őket, hogy ne dolgozzanak vasárnap: hangját zokogás szakította meg, és az emberek mind meghatódtak. A szentmise után visszavonultam a gazdáimhoz. Peytard úr, aki ma is La Salette polgármestere, eljött, hogy kikérdezzen a jelenésről; és miután megbizonyosodott arról, hogy igaz, amit mondtam neki, meggyőződve elvonult.

Mindenszentek napjáig maradtam gazdáim szolgálatában. Ezután a Gondviselés nővéreinél helyeztek el, szülővárosomban, Corpsban.

VI.

A Legszentebb Szűz nagyon magas volt és arányos; olyan könnyűnek tűnt, hogy egy lélegzetvétellel meg lehetett volna mozdítani, mégis mozdulatlan és nyugodt volt. Vonásai fenségesek voltak, impozánsak, de nem úgy impozánsak, mint az e világ urainak. Tiszteletteljes félelmet keltett. Ugyanakkor, amikor őfelsége szeretettel vegyes tiszteletet keltett, vonzott magához. A tekintete lágy és átható volt; a szemei mintha az enyéimmel beszélgettek volna, de a beszélgetés a szeretet mély és eleven érzéséből fakadt e lenyűgöző szépség iránt, akitől elolvadtam. Tekintetének lágysága, a felfoghatatlan jóság levegője megértette és éreztette velem, hogy magához vonz, és oda akarja adni magát nekem; ez a szeretet olyan kifejezése volt, amelyet nem lehet kifejezni sem a test nyelvével, sem az ábécé betűivel.

A Legszentebb Szűz ruhája ezüstfehér és egészen ragyogó volt; semmi anyagszerű nem volt benne;  fényből és dicsőségből állt, változatos és csillogó volt. Sem kifejezést, sem összehasonlítást nem lehet találni erre a földön.

A Legszentebb Szűz nagyon szép volt és csupa szeretet; ahogy ránéztem, vágytam rá, hogy összeolvadjak vele. Öltözködésében, akárcsak személyében, minden egy páratlan királynő fenségét, pompáját és nagyszerűségét sugározta. Gyönyörűnek látszott, fehérnek, makulátlannak, kristályszerűnek, káprázatosnak, mennyeinek, frissnek, újnak, mint egy Szűz; úgy tűnt, mintha a Szeretet szó szaladt volna ki tiszta, ezüstös ajkairól. Nekem egy jó anyának tűnt, tele jósággal, kedvességgel, irántunk való szeretettel, együttérzéssel, irgalommal.

A rózsakoszorú a fején olyan gyönyörű, olyan ragyogó volt, hogy elképzelni sem lehet; a különböző színű rózsák nem a földről származtak; egy virággyűjtemény volt, amely a Legszentebb Szűz fejét korona formájában vette körül; de a rózsák változtak vagy kicserélődtek; azután minden rózsa közepéből olyan gyönyörű fény áradt ki, hogy elragadtatott, és káprázatos szépségűvé varázsolta a rózsákat. A rózsák koronájából mintha aranyágak emelkedtek volna ki, és rengeteg más apró virág, briliánsokkal vegyülve.

Az egész egy nagyon szép diadémot alkotott, amely önmagában fényesebben ragyogott, mint a mi földi napunk.

A Szent Szűz nyakában egy nagyon szép kereszt lógott. Ez a kereszt aranyozottnak tűnt; aranyozottnak mondom, nem pedig aranylemeznek; mert néha láttam az arany különféle árnyalataival aranyozott tárgyakat, amelyek sokkal szebb hatást keltettek a szememben, mint egy egyszerű aranylemez. Ezen a gyönyörű, fénytől ragyogó kereszten egy Krisztus, a mi Urunk volt, keresztre feszített karokkal. Közel a kereszt két végéhez, az egyik oldalon egy kalapács, a másikon egy fogó volt. A Krisztusnak természetes emberi színe volt; de nagy fényességgel ragyogott; és a fény, amely egész testéből áradt, olyan volt, mintha nagyon fényes dárdák lettek volna, amelyek hasogatták a szívemet a vágytól, hogy beleolvadjak. Néha a Krisztus halottnak tűnt: a feje le volt hajtva, és a teste mintha megereszkedett volna, mintha elesett volna, ha nem tartják a szögek, amelyek a kereszthez rögzítették.

Mély együttérzést éreztem iránta, és szerettem volna az egész világnak újra elmondani szeretetét, amelyet nem ismernek, és a halandók lelkébe beszivárogtatni a legőszintébb szeretetet és a legélénkebb hálát egy olyan Isten iránt, akinek nincs ránk szüksége ahhoz, hogy az legyen, aki, aki volt és aki mindig is lesz; és mégis, ó, az ember számára fel nem fogható szeretet! Ő emberré lett, és meg akart halni, igen, meg akart halni, hogy jobban beleírja lelkünkbe és emlékezetünkbe az irántunk érzett szeretetét! Ó, milyen boldogtalan vagyok, hogy ennyire nem tudom kifejezni azt a szeretetet, igen, a mi jó Megváltónk irántunk való szeretetét! de másrészt milyen boldogok vagyunk, hogy képesek vagyunk jobban érezni azt, amit nem tudunk kifejezni!

Máskor úgy tűnt, hogy Krisztus él; a feje felegyenesedett, a szemei nyitva voltak, és úgy tűnt, hogy saját akaratából van a kereszten. Néha úgy tűnt, mintha beszélne: mintha meg akarta volna mutatni, hogy értünk volt a kereszten, irántunk való szeretetből, hogy szeretetéhez vonzzon minket, hogy mindig megújult szeretete van irántunk, hogy az ő szeretete a kezdetektől és a 33. évtől kezdve a mai napig is az, és mindig az is lesz.

A Szent Szűz majdnem mindig sírt, amikor hozzám beszélt. Könnyei lassan, egyenként folytak le a térdéig, aztán, mint a fény szikrái, eltűntek. Fényesek voltak és tele szeretettel. Szerettem volna megvigasztalni, hogy ne sírjon tovább. De úgy tűnt nekem, hogy meg kellett mutassa könnyeit, hogy jobban kifejezze szeretetét, amelyet az emberek elfelejtettek. Legszívesebben a karjaiba vetettem volna magam, és azt mondtam volna neki: „Jó anyám, ne sírj! Szeretni akarlak a világ összes emberéért.” De nekem úgy tűnt, mintha azt mondta volna: „Olyan sokan vannak, akik nem ismernek engem!”

Halál és élet között voltam, az egyik oldalon annyi szeretetet láttam, annyi vágyat arra, hogy szeressék őt, a másik oldalon pedig annyi hidegséget, annyi közömbösséget... Ó, Anyám, Anyám, nagyon szép és szeretetreméltó Anyám, szerelmem, szívem szíve!

Gyöngéd Anyánk könnyei távolról sem csökkentették fenséges, királynői és úrnői benyomását, hanem éppen ellenkezőleg, úgy tűnt, hogy megszépítik, szerethetőbbé, szebbé, erőteljesebbé, szeretettel telítettebbé, anyaibbá, elragadóbbá teszik; és én szívesen megittam volna könnyeit, amelyektől a szívem megdobbant az együttérzéstől és a szeretettől. Látni egy Anyát sírni, és egy ilyen Anyát, anélkül, hogy minden elképzelhető eszközt megragadnánk, hogy megvigasztaljuk, hogy fájdalmát örömre változtassuk, egyáltalán lehetséges? Ó Anyám, aki több vagy, mint jó! Téged Isten minden privilégiummal megformált, amivel lehet; kimerítetted Isten erejét; jó vagy, magának Istennek a jóságából vagy jó; Isten kiszélesítette önmagát azzal, hogy megformálta benned földi és mennyei remekművét.

A Legszentebb Szűznek sárga köténye volt. Mit is mondjak, sárga? A köténye fényesebb volt, mint több nap együttvéve. Nem anyagból készült szövet volt, hanem dicsőségből állt, és ez a dicsőség csillogó és elragadóan szép volt. Minden, ami a Legszentebb Szűzben volt, erősen magával ragadott, és arra késztetett, hogy imádjam és szeressem Jézusomat halandó életének minden állapotában.

A Legszentebb Szűznek két lánca volt, az egyik kicsit nagyobb, mint a másik. A kisebbik láncon függött a fent említett Kereszt. Ezek a láncok (hiszen láncoknak kell nevezni őket) olyanok voltak, mint nagy, változó és szikrázó fényességű dicsfénysugarak.

Cipői (mivel cipőnek kell nevezni őket) fehérek voltak, de ezüstösen csillogó fehérek; rózsák voltak körülöttük. Ezek a rózsák káprázatosan szépek voltak, és minden rózsa szívéből egy-egy fényláng tört elő, nagyon szép és nagyon kellemes látvány volt. A cipőkön aranycsat volt, de nem földi, hanem mennyei aranyból.

A Legszentebb Szűz látványa maga volt a beteljesült paradicsom. Benne volt minden, ami kielégíthetett, mert a földet elfelejtettem.

A Szent Szűzet két fény vette körül. Az első fény, közelebb a Legszentebb Szűzhöz, elért minket; nagyon szépen és sziporkázóan ragyogott. A második fény egy kicsit messzebbre nyúlt a Szép Hölgy körül, és mi benne voltunk; mozdulatlan volt (vagyis nem sziporkázott), de sokkal fényesebb, mint a mi szegény földi napunk. Ezek a fények nem bántották a szemet, és a látást sem terhelték.

Mindezen a fényen, mindezen a ragyogáson kívül a Szent Szűz testéből, ruhájából és mindenhonnan fénysugarak vagy fénysugárcsoportok vagy fénynyalábok jöttek ki.

A Szép Hölgy hangja édes volt; elragadott, gyönyörködtetett, jót tett a szívnek; elégedetté tett, elsimított minden akadályt, megnyugtatott, ellágyított. Úgy éreztem, hogy mindig is szerettem volna falni gyönyörű hangját, és a szívem mintha táncolt volna, vagy mintha feléje akartam volna menni, hogy felolvadjak benne.

A Legszentebb Szűz, a mi gyengéd Anyánk szemeit emberi nyelven nem lehet leírni. Ahhoz, hogy beszélhessünk róluk, szeráfokra lenne szükségünk; sőt, ennél is többre, magának Istennek a nyelvére, annak az Istennek a nyelvére, aki megalkotta a Szeplőtelen Szüzet, minden hatalmának remekművét.

A fenséges Mária szemei ezerszer és ezerszer szebbnek tűntek, mint a legkeresettebb briliánsok, gyémántok és drágakövek; úgy ragyogtak, mint két nap; lágyak, sőt szelídek voltak, tiszták, mint a tükör. A szemeiben a paradicsomot lehetett látni; vonzottak hozzá; úgy tűnt, mintha oda akarta volna adni magát és vonzani akart volna. Minél többet néztem, annál jobban akartam látni; minél többet láttam, annál jobban szerettem, és minden erőmből szerettem.

A gyönyörű Szeplőtelen szemei olyanok voltak, mint Isten ajtaja, ahonnan mindent látni lehetett, ami a lelket megrészegítheti. Amikor szemeim találkoztak az Isten Anyjáéval, a szeretet és a protestálás boldog forradalmát éreztem magamban, hogy szeressem őt, és elolvadjak a szeretettől.

Ahogy egymásra néztünk, szemeink a maguk módján beszéltek, és én annyira szerettem őt, hogy legszívesebben megcsókoltam volna a szemei közepén, amelyek megindították a lelkemet, és úgy tűnt, hogy magukhoz vonzzák és összeolvasztják az övével. A tekintete gyengéd remegést keltett bennem, és féltem a legkisebb mozdulattól is, ami akár csak egy kicsit is zavarhatta volna őt.

A legtisztább Szűz szemének ez a puszta látványa is elég lett volna ahhoz, hogy egy áldott ember mennyországa legyen; elég lett volna ahhoz, hogy egy lelket a Magasságos akaratával töltse el a halandói élet során bekövetkező események közepette; elég lett volna ahhoz, hogy a lelket a dicséret, a hálaadás, az engesztelés és a vezeklés folyamatos cselekedeteire késztesse. Csak ez a látvány összpontosítja a lelket Istenre, és olyan lesz, mint egy élő halott, aki a földi dolgokra, még a legkomolyabbnak tűnő dolgokra is, csak gyermeki szórakozásként tekint; csak Istenről szeretne hallani, és arról, ami az Ő dicsőségét érinti.

A bűn az egyetlen gonosz, amit a földön lát. Meghalna a fájdalomtól, ha Isten nem tartaná fenn őt.
Ámen.

Castellamare, 1878. november 21.

Keresztről nevezett MÁRIA, Jézus áldozata,
született Mélanie CALVAT, La Salette-i pásztorlány.

(kiemelés – a szerk.)