2024.08.14.
A 2024-es párizsi olimpia Stade de France-ban tartott záróünnepségén is láthattunk egy ördögi színjátékot, nemcsak a megnyitóünnepségen. A színjáték állítólag arról szólt, hogy a Voyager űrszondában elhelyezett, földi üzeneteket tartalmazó aranylemezt megtalálja egy földönkívüli, az „arany utazó”. Az „utazó” eljön a kietlen Földre a jövőben, amikor már nincsenek olimpiai játékok, és társaival visszaállítja azokat.
A csillogó jelmezbe öltözött „arany utazó” a levegőből ereszkedik le a Földre, azaz a stadionban kialakított, kontinenseket ábrázoló lapokra. Nem sok fantázia kell annak a felismeréséhez, hogy az „arany utazó” leginkább egy démonra hasonlít, vagyis arra, ahogyan a démonokat gyakran ábrázolják. És mivel sokkal díszesebb, mint szintén démonokra emlékeztető társai, nem nehéz kitalálni, hogy Luciferről, azaz Sátánról, más néven az Ördögről van szó.
„Az Édenben voltál, az Isten kertjében. Sokfajta drágakő ékesítette ruhádat: karneol, topáz, jáspis, krizolit, ónix, berill, zafír, rubin és smaragd. Csörgődobjaid és fuvoláid aranyból készültek, ez mind elkészült már a teremtésed napján. Oltalmazó kerub mellé állítottalak, az istenek szent hegyére helyeztelek, tüzes kövek közt járkáltál. Tökéletes voltál teremtésed napjától addig, amíg gonoszságot nem találtam benned.” (Ez 28,13–15)
„Szépséged miatt szíved felfuvalkodott. Ékességeddel tönkretetted bölcsességedet. A földre vetettelek, a királyok szeme elé tettelek látványosságul.” (Ez 28,17)
Az „utazó” szétnéz, megáll egy világító „folyó” feletti hídon. Talán a görög mitológiában előforduló Sztüx folyóról van szó, amely, elválasztja az élők és holtak birodalmát, és amely egyben istennő is.
Az „utazó” felveszi Baphomet démon jellegzetes pózát a megnyitóünnepségen is szereplő két titokzatos alak előtt – a jobboldali valószínűleg az Apokalipszis fakó lovának lovasát, a Halált alakítja.
Az „utazó” egy elpusztult, sötét Földre érkezik. Itt-ott felvillan egy-egy fény, több helyen füst száll fel. Fehéres, csillámló a talaj. Egy világot elpusztító háború utáni helyzetről lehet szó. A füst jelképezheti a pokolból felszálló füstöt is.
A 2012-es londoni olimpia megnyitóján egy gyermekkórház „jelent meg” a színpadon, kórházi ágyakkal, pizsamás gyerekekkel, orvosokkal, ápolónőkkel, akik táncoltak is (a videóban a 44. perctől). Egy óriási fekete bábú a levegőben valószínűleg a halált szimbolizálta. „Démonok” támadtak a gyermekekre. A Covid idején felmerült a kérdés, hogy nem a plandémia kísérteties előrevetítése történt?
Most is felmerül a kérdés, hogy nem egy tervezett világháború előrevetítése történt a párizsi olimpia záróünnepségén?
Az „utazó” a fent említett két titokzatos alaktól elveszi a görög zászlót, és rúdját erőteljesen belevágja a földbe. A zászló bal felső sarkában kék mezőben fehér kereszt látható, amely a görög ortodox egyházat jelképezi.
Miután a zászlót belevágta a földbe, a kontinensek villámlani kezdenek, még több füst száll fel és kiemelkedik alulról – a pokolból – Niké szobra. Niké a görög mitológiában a győzelem istennője, Pallasz és Sztüx lánya. A szobor a a párizsi Louvre-ban őrzött Szamothrakéi Niké szobornak a mása.
Ezután megjelenik a többi „démon” az égből, oldalról és alulról – a pokolból. Összegyűlnek és meghajolnak Lucifer előtt, aki elküldi őket a dolgukra: felállítani az öt olimpiai karikát.
Alulról, a „pokolból” füst közepette kiemelkedik egy függőlegesen függö zongora, feketébe öltözött zongoristával és több méter hosszú fekete „szárnnyal”. A zongorista és az egyik karikában álló, szintén feketébe öltözött tenor előadja Gabriel Fauré „Himnusz Apollónhoz" című művét.
A karikák levegőbe emelkedése után a „démonok” hada maga fölé emeli a diadalmas „arany utazót”, ami azt szimbolizálhatja, hogy immár az Ördög lett úrrá a Földön. Ezután tűzijáték a stadion tetején, taps a nézőtéren. Színjáték vége.
A nézők jó része valószínűleg nem fogta fel, hogy mit látott. Esetleg elhiszi hogy a színjáték egy időutazásról szólt az olimpiák történtében, holott a színpadon egyetlen embert alakító szereplő sem jelent meg, csak a tribünre kivetítve jelentek meg emberformájú árnyak.