Fulton John Sheen (1895 - 1979) amerikai érsek különösképpen a televízióban és a rádióban közvetített prédikációiról volt ismert. 1919-ben szentelték pappá. További tanulmányok után plébánosként szolgált és az Amerikai Katolikus Egyetemen tanított 1951-ig, amikor kinevezték a New York-i érsekség segédpüspökévé. 1966-ban Rochester püspöke lett. 1969-ben, 75. születésnapja közeledtével lemondott, ekkor kinevezték a walesi Newport címzetes érsekévé.
Sheen atya tehetséges szónok volt. Első tapasztalatait a műsorszolgáltatásban 1926-ban szerezte, amikor meghívást kapott egy nagyböjti prédikációsorozat felvételére egy New York-i rádióállomáson. 1930 és 1950 között az NBC-n a The Catholic Hour (A katolikus óra) című vasárnap esti rádióműsorban az evangéliumot hirdette, és megmutatta, hogyan alkalmazható erkölcsi kérdésekre és a kor nagy társadalmi kérdéseire. Az adást állítólag hetente négymillióan hallgatták. 1952 és 1957 között a Life Is Worth Living (Az életet érdemes élni) című televíziós sorozatot vezette, amely mintegy 30 millió nézőt vonzott. Ebben a műsorban a katolikus hitről beszélt magával ragadó és könnyen érthető módon, és élesen bírálta a kommunizmust. 1961-től 1969-ig a The Fulton Sheen Program című népszerű televíziós műsort vezette.
Sheen atya 16 éven át volt a Társaság a Hit Terjesztéséért országos igazgatója az USA-ban, és sok millió dollárt gyűjtött össze a katolikus missziók támogatására. Több könyvet és újságcikket is írt.
Fulton Sheen 1947. január 26-án a rádióban elhangzott,
Signs Of Our Times
(Időnk jelei) című prófétai prédikációjának magyar fordítása az alábbiakban olvasható.
Isten szeret titeket! Szeretném, ha ezek lennének az első üdvözlő szavaim hozzátok, mivel ezek lesznek a záró szavak minden adásban. „Isten szeret titeket” azt jelenti, hogy Isten a szeretet; Isten szeret titeket; és nektek is szeretnetek kellene Istent viszonzásul.
Miért van az, hogy oly kevesen ismerik fel jelenlegi válságunk súlyosságát? Részben azért, mert az emberek nem akarják elhinni, hogy a saját koruk gonosz, részben azért, mert ez túl sok önvádaskodással jár, és főként azért, mert nincs rajtuk kívül semmilyen mérce, amivel mérni lehetne a korukat. Csak azok tudják igazán, hogy mi történik a világban, akik hitből élnek. Nos, Megváltónk azt mondhatja nekünk, amit az Ő idejében a szaduceusoknak és a farizeusoknak mondott, amikor azok jelet kértek: „Este azt mondjátok, jó idő lesz, mert vöröslik az ég. Hajnalban meg: Ma zivatar lesz, mert az ég felhős és vörös. Az ég színéből tudtok következtetni, az idők jeleit meg nem tudjátok felismerni?”
Ismerjük korunk jeleit? Két megkerülhetetlen igazságra mutatnak rá, amelyek közül az első az, hogy a történelem reneszánsz utáni fejezetének végére értünk, amely az embert tette minden dolog mércéjévé.
A modern világ három alapvető dogmája a szemünk láttára oszlik szét. Először is, tanúi vagyunk a gazdasági ember felszámolásának, vagyis annak a feltételezésnek, hogy az embernek, aki egy igen fejlett állat, nincs más feladata az életben, mint hogy vagyont termeljen és szerezzen, majd, mint a legelőn a szarvasmarha, tele legyen évekkel és meghaljon. Másodszor, tanúi vagyunk az ember természetes jóságáról alkotott elképzelés felszámolásának, akinek nincs szüksége Istenre, hogy jogokat adjon neki, vagy a Megváltóra, hogy megmentse a bűntől, mert a tudománynak, az oktatásnak és az evolúciónak köszönhetően a fejlődés automatikus, ami egy napon az embert egyfajta istenné teszi. A racionalizmus felszámolásának is tanúi vagyunk, vagyis annak az elképzelésnek, hogy az emberi értelem célja nem az élet értelmének és céljának, nevezetesen a lélek üdvösségének felfedezése, hanem új technikai vívmányok kifejlesztése, hogy e földön az Isten városa helyébe az ember városa lépjen.
Könnyen lehet, hogy a mai nemzedékünk történelmi liberalizmusa csak egy átmeneti korszak a történelemben egy olyan civilizáció között, amely egykor keresztény volt, és egy olyan között, amely határozottan keresztényellenes lesz.
És a második nagy igazság, amelyre az idők jelei utalnak, az, hogy határozottan a civilizáció nem vallásos korszakának a végén járunk. Ez alatt azt értem, amely a vallást az élet kiegészítőjének, jámbor ráadásnak, az egyén számára erkölcsépítőnek, de társadalmi jelentőséggel nem bírónak tekintette, ahol Isten csendes partner, akinek a nevét a cég használta, hogy tekintélyt adjon, de akinek semmi beleszólása nem volt abba, hogyan kell az üzletet vezetni. Az új korszak, amelybe belépünk, az emberi történelem vallási szakaszának nevezhető. Ne értsenek félre; vallásos alatt nem azt értjük, hogy az emberek Istenhez fordulnak, hanem azt, hogy az abszolútum iránti közömbösséget, amely a civilizáció liberális szakaszát jellemezte, az abszolútum iránti szenvedély fogja felváltani.
Mostantól kezdve a harc nem a gyarmatokért és a nemzeti jogokért, hanem az emberek lelkéért folyik. A harcvonalak világosan kirajzolódnak, és az alapvető kérdések többé nem kétségesek. Mostantól kezdve az emberek két vallásra osztják magukat, amit ismét egy abszolútumnak való behódolásként kell értelmezni. A jövő konfliktusa egy olyan abszolútum között zajlik, amely az Isten-Ember, és egy olyan abszolútum között, amely az ember-isten; az emberré lett Isten és az önmagát istenné tevő ember között; a Krisztusban testvérek és az Antikrisztusban elvtársak között.
Az Antikrisztust azonban nem így fogják hívni, különben nem lennének követői. Nem fog vörös harisnyát viselni, nem fog ként okádni, nem fog lándzsát hordani, és nem fog nyílvégű farkat lengetni, mint Mefisztó a Faustban. A Szentírásban sehol sem találunk igazolást arra a népszerű mítoszra, miszerint az ördög egy bohóc, aki úgy öltözik, mint az első „vörös”. Ehelyett bukott angyalként szerepel, mint „e világ fejedelme”, akinek az a dolga, hogy elmondja nekünk, hogy nincs másik világ. Logikája egyszerű: ha nincs mennyország, akkor nincs pokol sem; ha nincs pokol, akkor nincs bűn; ha nincs bűn, akkor nincs bíró; és ha nincs ítélet, akkor a rossz jó, a jó pedig rossz.De mindezen leírások felett Urunk azt mondja, hogy az Antirkisztus annyira fog hasonlítani Rá, hogy még a kiválasztottakat is megtévesztené – és természetesen egyetlen képeskönyvekben látott ördög sem tudná megtéveszteni a kiválasztottakat.
Hogyan fog követőket megnyerni vallásának ebben az új korban?
Az emberiség iránti látszólagos szeretete és a szabadságról és egyenlőségről szóló könnyed beszédei közepette azonban lesz egy nagy titka, amelyet senkinek sem fog elárulni: nem fog hinni Istenben.
És mivel vallása az Isten apasága nélküli testvériség lesz, még a kiválasztottakat is félre fogja vezetni. [szerk. megj.: a Bibliában ez áll: „megtévesszék, ha lehet, a választottakat is”]. Egy ellenegyházat fog felállítani, amely az Egyház majma lesz, mert az ördög az Isten majma. Ez lesz az Antikrisztus misztikus teste, amely minden külsőségében hasonlítani fog az Egyházra, Krisztus misztikus testére.
Az Isten iránti kétségbeesett szükségletében, magányában és frusztrációjában, a modern embert arra fogja késztetni, hogy egyre inkább éhezzen az ő közösségéhez való tartozásra, amely az embernek meg fogja adni céljai kibővülését, anélkül, hogy személyes megjobbulásra lenne szüksége, és anélkül, hogy be kelljen ismernie személyes bűnösségét.
Ezek azok a napok, amikor az ördög különösen hosszú pórázon van... egy gonosz óra, amikor megverhetik a pásztort, és elszéledhetnek a nyáj juhai.
Vajon az Egyház éppen egy ilyen sötét éjszakára készült fel a Szentatya rendeletével, amelyben felvázolja azokat a feltételeket, amelyek teljesülése esetén a pápaválasztás mostantól Róma városán kívül is megtartható?
A történelmet ismerő emberek látták eljönni ezeket a sötét napokat. Már 1842-ben, 105 évvel ezelőtt azt írta Heine, a német költő: „A kommunizmus, bár most keveset beszélnek róla, és eldugott padlásokon lapul nyomorult szalmaágyán, mégis ő a komor hős, akinek az a sorsa, hogy, ha csak átmenetileg is, de nagy szerepet játsszon a modern tragédiában.”; „Vad, sötét idők közelednek, és annak a prófétának, aki új apokalipszist akart írni, teljesen új vadállatokat kellett kitalálnia, méghozzá olyan félelmeteseket, amelyekhez képest Szent János régebbi állatszimbólumai csak szelíd galambok és kupidók lennének. Az istenek eltakarják arcukat az emberek gyermekei iránti szánalomból, akiket régóta nevelnek, és talán egyúttal a saját sorsukért való aggodalomból is. A jövőnek orosz cserzett bőr, vér, istentelenség és sok verés szaga van. Azt tanácsolom unokáinknak, hogy nagyon vastag bőrrel a hátukon jöjjenek a világra.” Ez 1842-ben történt.
Nos, valóban figyelmeztetve lehetünk. Korunk a történelem során először volt tanúja annak, hogy a nácik üldözték az Ószövetséget és a kommunisták az Újszövetséget. Mindenkit gyűlölnek ma, akinek bármi köze van Istenhez, akár az volt a hivatása, hogy zsidóként az Ő Isteni Fiát, Jézus Krisztust hirdesse, akár az, hogy keresztényként kövesse Őt.
Mivel korunk jelei az abszolútumok közötti harcra utalnak, két okból is számíthatunk arra, hogy a jövő a megpróbáltatások ideje lesz. Először is, hogy megálljon a szétesés. Az istentelenség folytatódna, és folytatódna, és folytatódna, ha nem lennének katasztrófák. Ami az egyén számára a halál, az a katasztrófa egy gonosz civilizáció számára: az egyén számára az élet megszakítása, a civilizáció számára pedig az istentelenség megszakítása. Miért állított Isten egy angyalt lángoló karddal a Paradicsom kertjébe a bűnbeesés után, ha nem azért, hogy megakadályozza, hogy első szüleink újra belépjenek és egyenek az Élet fájáról, amelyről, ha ettek volna, halhatatlanná tették volna bűnösségüket?
És Isten nem engedi meg, hogy az igazságtalanság örökkévalóvá legyen. Megengedi, hogy forradalom, bomlás és káosz jöjjön, emlékeztetőül arra, hogy gondolkodásunk rossz volt, álmaink szentségtelenek voltak. Az erkölcsi igazságot az a romlás igazolja, amely akkor következik be, amikor az igazságot megtagadják. Korunk káosza a legerősebb negatív érv, amelyet valaha is fel lehetett hozni a kereszténység mellett. A katasztrófa megmutatja, hogy a gonoszság önpusztító, és hogy nem tudunk elfordulni Istentől, ahogyan tettük, anélkül, hogy ne ártanánk magunknak.
A második ok, amiért a válságnak el kell jönnie, az, hogy ne következzen be az Egyház hamis azonosítása a világban. Urunk azt akarta, hogy azok, akik az Ő követői, lélekben különbözzenek azoktól, akik nem az Ő követői. De ez az elválasztó vonal eltöröltetett. Fekete és fehér helyett csak elmosódottság van.
Középszerűség és megalkuvás jellemzi sok keresztény életét. Ugyanazokat a regényeket olvassák, mint a modern pogányok; ugyanolyan istentelen módon nevelik gyermekeiket; ugyanazokat a kommentátorokat hallgatják, akiknek nincs más mércéjük, mint a mát a tegnap alapján megítélni, és a holnapot a ma alapján; hagyják, hogy pogány szokások lopakodjanak be a családi életbe, mint például a válás és az újraházasodás; nincs hiány úgynevezett katolikus munkásvezetőkből, akik kommunistákat ajánlanak a kongresszusba, vagy katolikus írókból, akik elfogadják a kommunista fedőszervezetek elnökségét, hogy totalitárius eszméket ültessenek a filmekbe.
Nincs többé az a konfliktus és szembenállás, amelynek jellemeznie kellene minket. Kevésbé befolyásoljuk a világot, mint amennyire a világ befolyásol minket. Nincs elkülönültség. Mi, akiket azért küldtek ki, hogy létrehozzuk az egészség központját, elkaptuk a betegséget, és ezért elvesztettük gyógyító erőnket. És mivel az arany keveredik ötvözettel, az egészet be kell lökni a kohóba, hogy a salakot kiégessék. A próbatétel értelme az lesz, hogy elkülönüljünk egymástól.
A gonosz katasztrófának el kell jönnie, hogy elutasítson, megvessen, gyűlöljön, üldözzön minket, és akkor, akkor majd meghatározzuk hovatartozásunkat, megerősítjük hűségünket, és megállapítjuk, kinek az oldalán állunk. A számunk valóban csökkenni fog, de minőségünk növekedni. Nem az Egyházat féltjük, hanem a világot. Nem attól félünk, hogy Isten trónfosztottá válik, hanem attól, hogy barbárság fog uralkodni.
És három gyakorlati javaslat az időkre, amint a keresztények felismerik, hogy a válság pillanata nem a kétségbeesés, hanem a lehetőség ideje. Válságban, vereségben születtünk – a keresztre feszítésben. És amint felismerjük, hogy Isteni Harag alatt állunk, jogosulttá válunk az Isteni Irgalomra. Isten fegyelmezései magukban is reményt teremtenek. A jobb oldali tolvaj a keresztre feszítés által jutott Istenhez. Másodszor, a katolikusoknak fel kellene ébreszteniük a hitüket, otthonukban fel kellene függeszteniük egy feszületet, hogy emlékeztesse őket arra, hogy keresztet kell hordozniuk; egybe kellene gyűjteniük családjukat minden este, hogy együtt mondják el a rózsafüzért; járniuk kellene naponta szentmisére; naponta kellene szentórát tartaniuk Eucharisztikus Urunk jelenlétében, különösen azokon a plébániákban, ahol a lelkipásztorok tudatában vannak a világ szükségleteinek, és ezért engesztelő szertartást tartanak.
És végül, zsidóknak, protestánsoknak, katolikusoknak, amerikaiaknak, mindannyiunknak fel kell ismernünk, hogy a világ hősies spiritualizációs erőfeszítésekre szólít fel bennünket. Nem a vallás egységéért esedezünk, amely lehetetlen, ha az igazság egységének árán vásároljuk meg, hanem a vallásos emberek egységéért, amelyben mindenki külön-külön menetel a lelkiismerete fénye szerint, de együtt küzd a világ erkölcsi javulásáért. A gonosz erői egységesek; a jó erői megosztottak. Lehet, hogy nem tudunk ugyanabban a padban találkozni – bárcsak így lenne –, de térden állva találkozhatunk. Teljesen biztosak lehettek abban, hogy sem aljas kompromisszumok, sem a két vállon való vízhordás nem fog átsegíteni benneteket. Akiknek van hitük, jobb, ha a kegyelem állapotában maradnak, és akiknek egyik sincs, jobb, ha elkezdik kideríteni, hogy mit jelentenek, mert az eljövendő korban csak egy módja lesz annak, hogy megállítsátok térdeitek reszketését, és az az lesz, hogy térdre ereszkedtek és imádkoztok.
Imádkozzatok Mihályhoz, Mihályhoz, a hajnal fejedelméhez, aki legyőzte Lucifert, aki istenné akarta tenni magát. Amikor a világ egyszer megroppant egy gúnyolódás miatt a mennyben, ő felemelkedett, és lerántotta a hét mennyből a gőgöt, amely lenézte volna a Magasságost.
És imádkozzatok, imádkozzatok a Szűzanyához, és mondjátok neki: „Neked adatott a hatalom, hogy szétzúzd a kígyó fejét, aki azt hazudta az embereknek, hogy olyanok lesznek, mint az istenek. És te, aki megtaláltad Krisztust, amikor három napra elveszett, találd meg Őt újra a mi világunk számára, amely elvesztette Őt. Túlzott szenilis szószátyárságunknak add az Igét. És ahogyan te formáltad az Igét méhedben, formáld Őt a mi szívünkben. Menny kékjének Úrnője, gyújtsd meg lámpásainkat ezekben a sötét napokban. Add vissza nekünk a világ világosságát, hogy a sötétség eme napjaiban is fény ragyogjon.”
Isten szeret titeket.
