Az Apokalipszis asszonya a fiúgyermekkel és Szent Mihály arkangyal küzdelme az ördöggel egy festményen a freisingi székesegyházban
A Jelenések könyve, amely Szent János apokalipsziseként is ismert, a legfontosabb bibliai forrás az Antikrisztus uralmáról és a végidők eseményeiről. Bizonyos értelemben az Ószövetségnek, különösen Dánielnek az utolsó időkről szóló próféciáit fejti ki, de annál sokkal többet tartalmaz.
A Szentírásnak erről az utolsó könyvéről számos kommentár született, és kétségkívül ez a legnehezebben érthető könyv a Bibliában. Szent Jeromos úgy vélekedett, hogy „sokféle jelentés rejlik minden szavában”, a Haydock Katolikus Bibliakommentárban pedig az szerepel, hogy „rendkívül rejtélyes, el kell ismerni, de kétségtelenül rendkívül fontos a Keresztény Egyház számára”.
Az alábbi részek közül némelyek biztosan, mások valószínűleg az Antikrisztus idején, Jézus Krisztus második eljövetele előtt bekövetkező egyházüldözésről szólnak.
„Amikor feltörte a hatodik pecsétet, láttam, hogy nagy földrengés támadt. A Nap olyan fekete lett, mint a szőrzsák, a Hold pedig olyan, mint a vér. Az ég csillagai a földre hullottak, mint amikor a fügefa hullatja éretlen fügéit, ha erős szél rázza.”
Az események lehetséges értelmezése Szent Béda szerint:
„az utolsó üldözést jelenti be, és azt, hogy a világot sötétség és félelem rázza meg, mint amikor az Urat a hét hatodik napján keresztre feszítették”; a Nap feketévé válása
Krisztus hatalmának elrejtését vagy tanításának ideiglenes elhomályosulását
jelentheti; a vérszerűvé váló Hold azt jelképezi, hogy az Egyház a szokottnál jobban fogja ontani vérét Krisztusért, az ég csillagainak a földre hullása pedig azokat, „akik az Egyházban mennyeiekként ragyognak, de csak látszólag, mert amikor az utolsó üldözés szele elsodorja őket, bebizonyosodik, hogy földiek. És cselekedeteiket találóan hasonlítja a zöld fügéhez, vagyis a fügefa idő előtti, haszontalan és lehulló gyümölcséhez.” (Szent Béda: Explanatio)
„A hatodik angyal is megfújta a harsonát. Erre szózatot hallottam az Isten előtt álló aranyoltár négy sarka közül. Így szólt a hatodik harsonás angyalhoz: »Oldozd fel a négy angyalt, aki a nagy Eufrátesz folyónál meg van kötözve!« A négy angyal megszabadult kötelékeitől, és készen állt órára, napra, hónapra és évre, hogy megölje az emberek egyharmadát. A lovas sereg száma húszezerszer tízezerre rúgott: hallottam a számát. A látomásban ilyennek láttam a lovakat és a lovasokat: tűzvörös, kék és kénsárga (páncél) borította őket, a lovak feje olyan volt, mint az oroszláné, s a szájukból tűz, füst és kénkő csapott ki. Ez a három csapás – a szájukból kicsapó tűz, füst és kénkő – megölte az emberek egyharmadát. A lovak ereje a szájukban és a farkukban rejlett: a farkuk ugyanis olyan volt, mint a kígyó, feje volt, amellyel marni tudtak.”
Szent Béda és a Haydock Kommentár szerint ezek az események szintén az Antikrisztus idején bekövetkező üldözéseket jelenthetik.
„Ekkor bothoz hasonló mérőnádat adott ezeknek a szavaknak a kíséretében: »Menj, mérd fel az Isten templomát az oltárral és a benne imádkozókkal együtt. De a templom külső udvarát hagyd ki, és ne mérd fel, mert a pogányoké lesz, akik a szent várost negyvenkét hónapig tiporják.«”
Az Antikrisztus idején bekövetkező egyházüldözés. Dániel könyvében ezt írja erről: „Mindnyájan a kezébe kerülnek egy időre, két időre és egy fél időre”. Az Antikrisztusról van szó, és 3,5 évig tart az üldözés.
A 3,5 év a 12. fejezetben is előfordul: az asszony, aki Szűz Máriát és az Egyházat is jelképezi, a pusztába menekül, „ahol az Isten helyet készített számára, hogy ott éljen ezerkétszázhatvan napig”, hogy ott, a rejtekhelyén, „a kígyótól távol egy évig, két évig és félévig táplálják”.
„Amikor a sárkány látta, hogy a földre taszították, üldözőbe vette az asszonyt, aki fiúgyermeket szült. Az asszony azonban kapott két nagy sasszárnyat, hogy a pusztába repüljön, a rejtekhelyére, ahol majd a kígyótól távol egy évig, két évig és félévig táplálják. Erre a kígyó annyi vizet lövellt a szájából az asszony után, mint egy folyó, hogy elsodorja az ár. De a föld segített az asszonyon: megnyílt a mélye, és elnyelte a sárkány szájából kiáradó folyót. A sárkány haragra lobbant az asszony ellen, és harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait és kitart Jézus tanúsága mellett. Kiállt a tenger partjára.”
A 13. fejezetben megjelenik két vadállat: a tengerből felbukkanó vadállat, aki 42 hónapig működik, és a földből kiemelkedő vadállat. Már a 2. században azt írja Szent Iréneusz egyházatya az Adversus haereses című művében, hogy az első vadállat az Antikrisztus, a második vadállat pedig a hamis próféta. Kettejükről egyebek mellett a következőket olvassuk:
A tengerből felbukkanó vadállat : „Gőgös, káromló szája volt, és hatalmat kapott, hogy negyvenkét hónapig jártassa. Káromlásra nyitotta száját az Isten ellen, káromolta a nevét, hajlékát és az ég lakóit. Hatalmat kapott, hogy megtámadja a szenteket és győzelmet arasson. Hatalma kiterjedt minden törzsre, népre, nyelvre és nemzetre.” (Jel 13,5-7)
A földből kiemelkedő vadállat: „Hatalmat kapott, hogy lelket leheljen a vadállat szobrába, hogy megszólaljon a vadállat szobra, meg hogy megölje azokat, akik nem borulnak le a vadállat szobra előtt. Elrendelte, hogy mindenkinek, kicsinek és nagynak, gazdagnak és szegénynek, szabadnak és rabszolgának jelöljék meg a jobb karját vagy a homlokát, és hogy senki ne adhasson-vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét: nevét vagy nevének a számát. Ez a bölcsesség! Akinek van esze, számítsa ki a vadállat számát, hisz emberi szám: hatszázhatvanhat.” (Jel 13,15-18)
Ezek szerint a hívek élete kétféle okból is veszélyben forog majd: egyrészt azért, mert nem borulhatnak le a vadállat szobra előtt, akkor viszont megölik őket, másrészt azért, mert nem viselhetik a vadállat jelét, pedig anélkül nem lehet majd pl. élelmet vásárolni. Ezeket pedig a 14. fejezetben szereplő igen súlyos figyelmeztetés miatt nem tehetik: „Aki leborul a vadállat és képmása előtt, és homlokán vagy karján viseli bélyegét, az inni fog az Isten haragjának borából, amelyet színtisztán töltött haragja kelyhébe. Kénköves tűzben fog gyötrődni a szent angyalok és a Bárány színe előtt. Gyötrelmének füstje felszáll örökkön-örökké, és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal, mert leborultak a vadállat és képmása előtt, s viselték nevének bélyegét.”
„Ezután fehér felhőt láttam, a felhőn ült valaki, aki az Emberfiához hasonlított. A fején aranykorona volt, a kezében éles sarló. A templomból egy másik angyal jött ki, és nagy szóval kiáltott a felhőn ülőnek: „Ereszd neki sarlódat és arass, mert eljött az aratás ideje, és a vetés már érett a földön.” A felhőn ülő a földre vetette sarlóját és learatta a földet. Majd egy másik angyal lépett ki az ég templomából, éles metszőkés volt nála. Egy harmadik angyal az oltárról lépett elő, ennek a tűz fölött volt hatalma. Harsány hangon szólt annak, akinél az éles metszőkés volt: „Ereszd neki éles metszőkésedet, és szüreteld le a föld szőlőfürtjeit, mert beértek a szemek.” Erre az angyal a földre vetette metszőkését, leszüretelte a föld szőlőjét, és bedobálta Isten haragjának hatalmas sajtójába. A kádat a városon kívül kitaposták, és ezerhatszáz stádiumnyira annyi vér folyt ki belőle, hogy a lovaknak a zablájukig ért.”
„Akárcsak az utolsó napon, Krisztus elküldi angyalait, hogy gyűjtsék a búzát a csűrbe, míg a konkolyt kötegekbe kötik a tűzre. A jóknak a mártíromság általi összegyűjtése aratásként, a gonoszok elpusztítása Isten haragjának szüretjeként jelenik meg. Ennek az ítéletnek a megvalósulása az Antikrisztus királyságának teljes elpusztításában lesz látható, amint azt a következő fejezetek (xv-xix) leírják.” (E. Sylvester Berry: The Apocalypse of St. John)
„Amikor eltelik az ezer esztendő, a sátán kiszabadul börtönéből, és útra kel, hogy a föld négy sarkán félrevezesse a népeket, Gógot és Magógot, és harcra toborozza őket. Számuk annyi, mint a tenger fövenye. Felvonultak szerte az egész földön, bekerítették a szentek táborát és a szeretett várost. És tűz szállt le az égből és elemésztette őket.”
Szent Ágoston Isten városáról szóló műve XX. könyvének XI. fejezetében (1859-es kiadás) ezekről a következőket írja:
„Tehát a végre csábítja el, hogy ezen hadba gyűjtse ; mert azelőtt is, a lehető módokon, sok s különféle roszakra csábította. »El fog pedig menni, « a mint mondatott, és a gyűlölet rejtekéből nyilvános üldözésre fog kirohanni. Mert ez lesz az utolsó üldözés, – az utolsó ítélet közeledtével –, melyet az anyaszentegyház az egész föld kerekségén fog szenvedni, t. i. Krisztus egész városa az ördög egész városától ; bár mekkora legyen mindkettő a földön. Azon népek ugyanis, kiket Gog és Mágognak nevez, nem úgy veendők, mintha némely, a föld valamelyik részén levő barbarok lennének, mint kiket némelyek majd Géták, majd Massagétáknak gyanítottak ezen nevek első bötűi miatt, majd más idegeneknek, kik a romaiak jogaitól el voltak különítve. – Mert az egész föld kerekségén elterjedteknek mondattak a szentírás ezen szavai által: »Nemzetek, kik a föld négy szögletén vannak « : és utána veti, hogy ezek »Gog és Mágog.« Mely neveknek magyarázatát úgy tudjuk, hogy Gog jelent házfödelet, Mágog a házfödélről valót, azaz : mind a házat, mind azt, ki a házból jön. Oly népek tehát ezek, melyekről említettük, hogy bennök, mint valamely mélységben, le van zárva a gonosz lélek, melyből azután ki fog rohanni, úgy, hogy azok helyesen a ház, ő pedig a házból való lenne. Ha pedig mindkettőt a népekről értjük, nem pedig az egyiket a népekről, a másikat az ördögről : akkor ők lesznek mind a ház, – mivel azokba bezáratik, s némikép általuk fedeztetik a régi ellenség, – mind pedig a házból valók, midőn a rejtekből a nyílt gyűlöletre elő fognak rohanni. Midőn pedig mondja az Írás : »És ezek a földnek térségét elborítván körülvették a szentek táborát és a kedves várost « : nem azt akarja jelenteni, hogy egy helyre jöttek, vagy jönnek össze, mintha egy bizonyos helyen volna a szentek tábora és a kedves város ; mivel ez nem más, mint Krisztusnak az egész föld kerekségén elterjedt egyháza ; és ennélfogva, bárhol legyen akkor az, – lesz pedig minden nemzetek közt, mi a föld térségének kifejezése által jelentetett, – ott lesz a szentek tábora, ott lesz az ő, Isten előtt kedves városa ; ott minden ellenségei , mivel ezek is vele együtt minden nemzetek közt lesznek , amaz üldözés iszonyával veszik körül , azaz : szorongó nyomorba döntik, kényszerítik, zárják, úgyannyira, hogy el nem hagyja katonaságát, mely tábornak neveztetett.”
A Jelenések könyve 20,7-ben említett „ezer esztendő” jelentését Szent Ágoston az Isten városáról című mű XX. könyvének VII., VIII., IX., XIII. és XVII. fejezetében tárgyalja.
